Ebben a fejezetben megkíséreljük bemutatni és kiemelni - több-kevesebb részletességgel -, az általunk legfontosabbnak ítélt programcsoportokat. Van olyan blokk, ahol csak a megtanítandó ismereteket soroljuk fel (hely hiányában, ill. azért mert megfelelő és jó irodalmak állnak a rendelkezésre), s van ahol konkrét információk is találhatók, melyeket a tanításban fel lehet használni.

Az egyes programfajtákon belüli részletezések az oktatást kívánják megkönnyíteni. Elsősorban a leggyakrabban használt, ill. a legújabb programokat próbáltuk kiemelni; itt fogalmakat tisztázni, fontos dolgokat kiemelni, tanításukban segítséget nyújtani. Van olyan blokk, ahol irodalmakat is sorolunk fel, megkönnyítve a tájékozódást, adatgyűjtést.

Természetesen az iskolai gyakorlatban nyugodtan el lehet tolni a hangsúly egyik vagy másik irányba, a lehetőségek, helyi sajátosságok, igények stb. figyelembevételével. Ki is hagyhatók bizonyos blokkok, pl. elhagyható egy konkrét adatbázis-kezelő program megismertetése, ha a táblázatkezelő adatbázis-kezelő funkcióit részletesebben tárgyaljuk. A másik eset, ha nincs lehetőség az adott ismeretcsoport bemutatására - pl. nincs helyi hálózat, vagy Internet az iskolában. Természetesen ilyenkor is érdemes néhány szót ejteni a témáról - márcsak azért is, mert sokak szerint (és a trendek szerint is) a helyi és “helyközi” hálózatoké a jövő. Van egyébként olyan iskola, ahol a hálózatokról mindjárt az oktatási program elején, az operációs rendszerek kapcsán beszélnek - ha nem is minden részletre kiterjedően - ugyanis a számítógépek helyi hálózatba vannak kötve, és nincs bennük winchester, így a némileg bonyolultabb bejelentkezési procedúra miatt szükséges a hátteret, az okokat bemutatni. (Persze ez más-más szinten történik egy általános iskolában és egy középiskolában.)

Az alábbi blokkok egymásra épülnek, de az utolsó néhány felcserélhető, ha elfogyni látszik az idő, ha logikailag úgy tűnik jobbnak, ha valamelyik blokk oktatására nincs lehetőség vagy ha az iskola, tagozat, csoport stb. specifikuma valami mást igényel. Például elképzelhető egy matematika tagozat, ahol speciális matematikai programmal ismerkednek meg a tanulók, vagy egy nyelvi csoport, ahol a nyelvoktató programok kerülnek előtérbe.

Vegyük ezek után sorra a blokkokat!

1. Alapok, számítástechnika történet
1. Számrendszerek
1. A számítógép felépítése - a hardver
1. Operációs rendszerek
1. Segédprogramok (keret- vagy héjprogramok, lemezellenőrzők vírusok, tömörítés)
1. Grafikus felületek (Windows)
1. Szövegszerkesztés
1. Táblázatkezelés
1. Adatbázis-kezelés
1. Grafikus programok
1. Egyéb programok
1. Multimédia
1. Internet és a helyi hálózatok

Pedagógiailag nagyon fontos, hogy kezdjük el a számítástechnika oktatását. Kedvet kell ébresztenünk a téma iránt és el kell oszlatnunk az esetleges félelmeket. Ez utóbbival inkább felnőttek oktatásakor találkozhatunk. A “kedvcsinálás” történhet néhány mindennapi példával. Jó lehetőséget nyújtanak pl. a modern amerikai filmek (Jurassic Park, Toy sztori stb.), vagy az egyre jobban elterjedő bankkártyarendszer, de az Internetet is nyugodtan megemlíthetjük. Egy témát feldobva - még az egyébként passzív társaságok is egyből felvillanyozódnak, s rengeteg példát hoznak. Nagy segítséget nyújthatnak ilyenkor azok a gyerekek, akiknek van otthon számítógépük.

Ha legalább egy olyan számítógép van az iskolában, amely alkalmas CD-ROM-ok használatára, vagy netalán be van kötve az Internetbe, akkor bátran mutassunk a tanulóknak érdekességeket; ha sokan vannak akkor forgószínpadszerűen.

Itt lehet olyan feladatot adni a növendékeknek, hogy gyűjtsék össze azokat a területeket, ahol használnak számítógépet. (Ennek bonyolultabb formája az, hogy a gyűjtés után egyből rangsorolják is, mondjuk 1-től 5-ig, hogy véleményük szerint mennyire fontos az adott területen a számítógép használata.) Feltétlenül beszéljük meg az eredményeket, és a végén levonhatjuk azt a következtetést, hogy ma már nincs olyan terület, ahol ne használnának gépet. Érdekes megfigyelni, hogy azok a gyerekek, akiknek a családjában van számítógép, több területet fognak felsorolni, és az adott területeken fontosabbnak fogják találni a gépek használatát, mint azok a gyerekek, ahol nincs.

Az első blokk, a számítástechnika története. Itt fontos, hogy minél több képet mutassunk be (könyvből, epidiaszkóppal, vagy speciális fóliára fénymásolva írásvetítővel kivetítve) és beszéljünk az érdekességekről, pl. az első generációs gépek méreteiről.

Következzen most egy rövid összefoglalása a témának, majd néhány további tájékozódást segítő irodalom.

Amikor a számítógép, a számítástechnika történetéről beszélünk, akkor óhatatlanul a számolás történetéről is szót kell ejtenünk, hiszen az első számológépek pontosan a számtani műveletek elvégzésének megkönnyítésére készültek. Továbbá a mai modern számítógépek - bár nagy hiba lenne pusztán matematikai műveletvégző szerkezetekként rájuk tekinteni - minden tevékenysége matematikailag magyarázható.

Az ember ősidők óta rákényszerül a számolásra. Már az ősembernek is gondolkodnia kellett, hogy hány szarvas elejtése elegendő a családjának, illetve el kellett mondania a többieknek, hogy mennyi szarvast látott a csordában. Persze, itt a számolás szükségessége nem igazán érezhető még, leginkább a “sok” és a “kevés” dominált az ősök társalgásában. A kisebb számokkal jobban megbirkóztak ujjaik segítségével.

Óriási ugrást jelentett a számolás történetében a folyammenti társadalmak kultúrája. Az ókori Egyiptom és Mezopotámia papjai félelmetes számolási műveleteket végeztek, hisz szükség volt a földek kimérésére, csillagászati számolások elvégzésére, hogy meg tudják állapítani a folyók áradásának idejét. Tudjuk, hogy pl. a Püthagorasz-tételt is használták, csak nem mondták ki. A mayák és a kínaiak is jelentős eredményeket értek el.

Hérodotosz írta, hogy az egyiptomiak “vonalakat húztak és (rajtuk) kövecskékkel számoltak”. A perzsák és görögök, majd később a rómaiak számolási segédeszköze a calculus volt. Ez egy agyagtábla, melybe párhuzamos árkokat karcoltak. Az árkokba, melyekhez helyiértékeket rendeltek, kövek kerültek, amikhez viszont számokat rendeltek, s kész volt a számolóeszköz. Érdekes, hogy a mai kalkulátor szavunk ebből ered, sőt a digitális és a kompjúter is latin eredetű. (A digitus ujjat jelent, de a római birodalomban hosszmérték is volt, míg a computare a rovásfára felróni kifejezés megfelelője, ami a számok rögzítésének módjára utalt.)

A távol-keleti társadalmaknak is volt egy jellegzetes számoló-eszközük. Japánban szoroban-nak, Kínában szuan-pan-nak nevezték azt, amit abakusznak (keretbe foglalt, drótszálakra felhúzott golyócskák) hívunk. Az abakusz, melynek feltalálását Püthagorasznak tulajdonítják, ma is több helyen látható még - inkább gyerekjátékként, mint számolási segédeszközként.

A XII. századig Európában csak kevesen voltak képesek abakusz nélkül számolni, az egyszerű alapműveletek is az egyetemi szintű képzéshez tartoztak. Nem csoda, hisz addig Európában még csak római számokat használtak. Keleten, az arab világban - igaz némileg módosított formában, de megjelentek az indiai számjegyek. Az arab Muhammed al-Chvarizmi a IX. században könyvet írt, amelyben a legfontosabb számolási módszereket, eljárásokat szinte receptkönyv szerint adta meg. E könyv latin fordításának a címe: Algoritmi dicit. Ebből származtatva a feladatok megoldásának az egymás utáni lépések sorozatával megadott eljárását algoritmusnak nevezzük.

Európában a számítások megszokott rendjében csak a XII. század során következett be változás. Nehezen hihető, de - bár a XII. század közepén al-Chvarizmi lefordított könyve már ún. arab számjegyekkel jelent meg - csak 1202 után kezdték megismerni a velük való számolás előnyeit. Az első arab számjegyekkel ellátott pénz csak 1424-ben, Svájcban került forgalomba.

A rohamosan fejlődő kereskedelem, gazdaság egyre több számolást igényelt, lehetőleg minél pontosabban és minél gyorsabban. Az igény kielégítéséhez, és így az igazi számológépek elkészítéséhez a mechanika nagymérvű tökélesedése után nyílt csak lehetőség. A XVI-XVII. századra teremtődött meg a feltétele annak, hogy érdemben megkísérelhették a számológép létrehozását, így egy nagyot kell ugranunk az időben. Ekkor sokakat ámulatba ejtő új masinák jelentek meg. A növekvő kereskedelem és az egyre dinamikusabban fejlődő textilipar új és újabb találmányok létrejöttét segítette elő. A kereskedelemben a számítások gyorsabbá, biztosabbá tétele, a textiliparban a gyártás nagyobb gépesítésének igénye merült fel. A textilipar úgy kapcsolódik a számítógép történetéhez, hogy itt alkalmaztak először olyan alkatrészeket, melyek a mechanikus számológépek fejlődését is jelentette (fogasléc, fogaskerék, bütyköstengely). Továbbá itt készülnek el az első programvezérelt gépek (lyukkártya, mint adattároló eszköz segítségével).

A bütyköstengely forgó mozgást végzett (szél- vagy vízenergia segítségével), s a tengelyen lévő bütykök segítségével alternáló mozgást hozott létre a mellette rögzített oszlopo(ko)n. Ezt a szerkezetet (vagy ennek különböző változatait) használták az első gyapjúból készült anyagok ványolásához (a gyapjú tömörítése, a szálak összeragadásának kihasználásával), de ércek, kövek zúzására is. A bütyköstengelyek modern változatai sok mai technikai eszközben megtalálhatók, például az automata mosógépek nagy része is tartalmazza, méghozzá a programbeállító két kapcsolóban, vagy a négyütemű belső égésű motorok szelepvezérlő tengelyei is ezen az elven működnek.

A korabeli feljegyzések tanúsága szerint 1623-ban Wilhelm Schickard értesítette barátját, Johannes Keplert, hogy sikerült fogaslcekkel és -kerekekkel számológépet készítenie. Gépével el lehetett végezni a négy alapműveletet. Schickard tervei ma is megvannak, de néhány levél kivételével nincs egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a feltaláló valóban el is készítette gépét. (Találmánya közkinccsé tétele előtt egy pestisjárvány áldozata lett.) Gépet szerkesztett a skót Napier (a logaritmus feltalálója) és az angol Morland is. Pascal 1642-ben, Leibniz 1672-ben fejlesztett ki mechanikus elven működő gépet, mely segítségével a négy alapműveletet lehetett elvégezni.

A fejlődés még mindig a mechanikus számolómasinák felé mutatott. A már említett lyukkártyát, amely forradalmasította a textilipart, 1805-ben Jacquard találta fel. Ennek a találmánynak van azonban egy érdekes története - ismerkedjünk meg most ezzel!

A már bemutatott bütyköstengelyt egyre több helyen használták fel. Észrevették, hogy a bütyköstengely egy olyan irányítóeszköz lehet, mellyel bonyolult szabályozási műveletek is elvégezhetők, hiszen ahol van bütyök, ott igen, ahol nincs, ott nem a parancs. Például az igen-re felemelkedik a kalapács, a nem-re visszakerül eredeti helyzetébe. (Tulajdonképpen a mai modern számítógépek is az igen-ek - 1-esek - és a nem-ek - 0-ák - sorozatával dolgoznak.)

Ahogy egyre több folyamatot szerettek volna irányítani, úgy egyre több bütyökre volt szükség a tengelyen - így az ún. vezérlődobbá alakult. Ezen már bütykök százait lehetett elhelyezni, s mondjuk segítségével harangjátékot megszólaltatni. Egy idő után a műveletek bonyolultsága (textiliparban a zsinórok mozgatásának a sorrendje) miatt kevés lett a bütyökszám, a vezérlődobot pedig nem lehetett minden határon túl növelni. A XVIII. század elején jött rá a francia Bouchon és Falcon, hogy nem a hengerre van szükség, hanem csak a felületére! Fejtsük le a felületet, és készítsünk rajta negatív bütyköket, azaz lyukakat. Ezt a találmányt tökéletesítette Joseph-Marie Jacquard, aki lyukasztott kartonlapokból (lyukszalagból) előállított végtelenített szalaggal már tetszés szerinti minták gyártására alkalmassá tette a szövőgépet.

A mechanikai vezérlések csodálatos eredményei, Jacquard lyukkártyáinak a szövőipart forradalmasító sikerei mély hatással voltak a számításokkal foglalkozók körére is. Nem lehetne ezeket a mechanikai lehetőségeket a számolásokban is felhasználni? Azt az utat keresték, hogyan lehet a bonyolultabb műveletek algoritmusát gépesíteni, az algoritmus végrehajtását lyukkártyákkal irányítani. A megoldásra Charles Babbage angol matematikus jött rá. 1828-ban Babbage differenciagépet készített, mely matematikai táblázatok elkészítésére volt alkalmas. 1833-ban találkozott ismét a szövőipar és a számítógép. Babbage-ban ekkor merült fel az analitikus gép ötlete, mely a lyukkártyán (!) megadott utasítások sorozatának megfelelően végezné számításait, tehát programozott gép lenne. Ezért a találmányért (mely gyakorlatban nem valósult meg) tekintjük őt a számítógép egyik szülőatyjának. Gépe csak a XX. században készült el - 1939 és 1944 között építette meg Howard Aiken, a Harward Egyetem professzora, melynek Mark I. volt a neve. Ebbe már elektromechanikus jelfogók és kapcsolók épültek be, a mechanikus alkatrészek mellé, és kb. 20 kapcsolást végzett el másodpercenként.

Babbage elképzelései egyetlen műben maradtak fent, ez pedig az 1842-ban Olaszországban megjelent Menabrea által írt cikk (Babbage ottani előadásainak anyagából). Ezt a cikket Ada Augusta (Byron) Lovelace (1815-1852) fordította vissza angolra, és megjegyzésekkel egészítette ki (Babbage javaslatára). Ez tekinthető a modern számítástechnika első publikációjának és Ada Lovelace a világ első programozójának, ugyanis a megjegyzésekben szerepelt például a kétismeretlenes elsőfokú egyenletrendszer megoldásának programja. Elismerésként Ada Lovelace-ről nevezték el az ADA programozási nyelvet.

1880-ban volt az Egyesült Államokban a 10. népszámlálás, amelyen 55 millió ember adatait gyűjtötték egybe. A feldolgozáshoz 500 ember 7 évig tartó számításaira volt szükség. Micsoda ellentmondás! Mire megjelennek a feldolgozott adatok, már egyáltalán nem igazak. Ezt meghallva, egy német fiatalember, Hermann Hollerith (1860-1929) gondolkodóba esett, s egy olyan szerkezetet készített, mely Jacquard kártyáinak elvét használta fel. Minden lyukasztott kártya egy ember adatait tartalmazta, melyeken végig kellett menni egy megfelelő elektromágneses számlálószerkezettel és már kész is volt az eredmény. Hollerith 1889. január 8-án kapta meg lyukkártyagépére és elektromágneses számlálójára a szabadalmat. Ezzel a géppel az 1890-es népszámlálás adatait már 4 hét alatt értékelték. Ez nem csak világhírnevet hozott Hollerith számára, hanem anyagi elismerést is, így 1896-ban megalapíthatta vállalatát, melynek 1924-től a neve: International Bussines Machines Corporation, azaz IBM, mely ma is az egyik legnagyobb számítógépgyártó óriás.

Hollerith nevét még egy érdekes összefüggésben is meg lehet említeni. Azok a lyukkártyák, melyeket felhasznált, s melyeket századunkban a 60-as évekig még sokhelyütt használtak adattárolásra, speciális kartonlapból készültek. Ez a karton a papírkereskedelembe is bekerült, s a mai napig is lehet kapni (ha lehet) Hollerith-karton néven.

Mielőtt rátérnénk az elektronika és a számítógép kapcsolatának eredményeire, még egy fontos találmányt kell megemlíteni. 1936-ban a francia R. Valtat bejelentette szabadalmát, amely egy kettes számrendszerben dolgozó számítógép elvét írta le. Nagyjából ugyanebben az időben kezdett hozzá a német Konrad Zuse is egy kettes számrendszert alkalmazó, mechanikus működésű, programvezérelt számítógép kifejlesztéséhez. Valtat és Zuse felismerte, hogy a kettes számrendszer használata jelentősen egyszerűsíti a gépi számítástechnikát.

A kettes (vagy bináris) számrendszert Leibniz dolgozta ki, még 1679-ben, majd 1854-ben az angol George Boole alakította ki hozzá az algebrát. A Boole-féle algebrában nem csupán az összeadás és szorzás művelete lehetséges, hanem az ún. logikai műveletek is: az és, a vagy és a negáció. A kettes számrendszer használata esetén az adattárolás lényegesen egyszerűbben oldható meg, mint a tízes (decimális) számrendszerben.

A XX. század második fele óriási fejlődést hozott - hasonlóan a technika minden területéhez - a számítógépeknél. Tekintsük át ezt is, de egy másfajta megközelítésből!

Az egyes számítógép fajtákat csoportosítani szoktuk fejlettségük szerint. Ezeket a csoportokat generációknak nevezzük.

0. generáció. Ide soroljuk azokat a mechanikus elven működő gépeket, melyekről a fentiekben szó volt. Választóvonal a 0. és az 1. generáció között a már említett Mark I.

1. generáció. Ezeket a gépeket a II. világháború alatt fejlesztették ki. Az ellenség kódjainak megfejtése és a lőképelemzés nagy lökést adott ehhez. Ezek a számítógépek, gépek már elektronikus elven működtek (Mark II., Mark III., Colossus, ENIAC). Ennek a generációnak a jellemző alkatrésze az elektroncső volt. Nézzük meg egy kicsit részletesebben az ENIAC elkészítésének történetét!

Az amerikai John V. Atanasoff az Iowa State College professzora javasolta, hogy az elektromechanikus alkatrészek helyett elsősorban elektroncsöveket építsenek be egy létrehozandó számítógépbe. Tanítványai segítségével 1943. május 31-én kezdi meg a kivitelezést a philadelphiai egyetemen. 1943 és 1945 között épül meg az Electronic Numerical Integrator And Computer, rövidítve az ENIAC. 18 ezer elektroncső, 6000 kapcsoló, 1500 relé, 70 ezer ellenállás és 10 ezer kondenzátor volt a gépben. 333 szorzást és 5000 összeadást tudott másodpercenként elvégezni, s mintegy 500-szor volt gyorsabb a Mark I-nél. (A Mark I. kb. 20 kapcsolást tudott másodpercenként elvégezni. Összehasonlításul: a mai mikroszámítógépek már túl vannak a tízmilliárd kapcsolás/másodperces határon.) A használt programok igen egyszerűek, maga a programozás pedig borzasztóan bonyolult volt. A programot számtalan vezetékkel és dróttal kellett egy kapcsolótáblán összeállítani. Az adatbeadás lyukkártyák, vagy 300 tízállású forgókapcsoló segítségével történt (tízes számrendszerben működött a gép). 1946 elején jelentették be a gép üzembiztos működését. Nagy büszkeséggel közölték, hogy volt már olyan 12 órás műszak is, amelyben több órán keresztül hiba nélkül működött a gép. Az ENIAC teljesítményfelvétele kb. 150 kW volt, amelynek nagy része (az igen alacsony hatásfok miatt) a környezetet fűtötte. Méretei: 30 m hosszú, 3 m magas és 1 m széles volt. Tömege 30 tonna volt, építése 10 millió dollárba került.

Egy véletlen találkozás új irányt adott a számítógépek fejlesztésének. Neumann János a háború utolsó éveiben Los Alamosban dolgozott, ahol az atombomba kifejlesztésével foglalkoztak. Goldstine, aki az ENIAC építésével foglakozott 1944-ben egy pályaudvaron találkozott Neumann-nal. Elmagyarázta neki a gép működésének elvét, ami nagyon megtetszett neki, s nemsokára személyesen is megtekintette a gép építését. Ettől kezdve Neumann neve és a számítógép egymástól elválaszthatatlanok. Ő volt az aki megalkotta a számítógépek működésének alapelveit:

1. Soros működésű, teljesen elektronikus. A gép egyszerre csak egy műveletet vesz figyelembe és hajt végre, bár mindezt igen gyorsan.
1. Kettes számrendszer használata. Elektronikusan sokkal könnyebb megvalósítani a hatékony kétállapotú eszközökkel. A bináris ábrázolásra való áttérés az aritmetikai műveletek leegyszerűsödését jelenti.
1. Belső memória alkalmazása. A számítógép gyors működése következtében nincs értelme annak, hogy minden egyes lépés után emberi beavatkozás történjen a számítás menetében. A belső memóriában a részeredmények tárolhatók, és így a gép egy bizonyos műveletsorozatot automatikusan el tud végezni.
1. Tárolt program elve. Talán a legjelentősebb lépés. A számítások menetére vonatkozó utasítások kifejezhetők számmal, azaz adatként kezelhetők. Így ezek éppúgy a belső memóriában tárolhatók, mint bármilyen más adat. Azáltal, hogy a számítógép belső memóriájában utasításokat tárolhat, a számítógép önállóan képes dolgozni, mivel mindegyik lépés után memóriája utasítja a további teendőkre anélkül, hogy emberi beavatkozásra kellene várnia. Az ilyen utasításrendszert ma programnak hívjuk.
1. Univerzális gép. A számítógép különféle feladatainak elvégzésére nem kell speciális gépeket készíteni.

Az első generáció gépei adattárolásáról meg kell említeni, hogy már mágneses úton történt, méghozzá óriási mágnesdobok és -szalagok, továbbá ferritgyűrűk segítségével.

2. generáció. A tranzisztor feltalálásával (1947 - W. H.Brattain, J. Bardeen és W. Shockley - ezért 1956-ban Nobel-díjat kaptak), indult el a számítógépek 2. generációjának fejlődése. 1955. március 19-én áll munkába az első tranzisztoros számítógép, mely J. H. Felker nevéhez fűződik. A tranzisztor - hasonlóan az elektroncsőhöz - szintén egy bitnyi információt képes tárolni, de megbízhatóbb, mérete jóval kisebb és energiafelvétele is kevesebb.

A tranzisztoros gép mérete (kb. ruhásszekrénnyi) és hőtermelése lényegesen kisebb, míg sebessége és tárolókapacitása nagyságrendekkel jobb volt elődeiknél. Ezek az előnyök döntő áttöréshez segítik a számítógépet a kutatásban, az iparban, a kereskedelemben és a közigazgatásban. Jelentősen fejlődött programozásuk is, hiszen már nem volt szükség arra, hogy a programozó ismerje a gép bináris számrendszerben megadott nyelvét, elegendő volt a gépi nyelvhez közelálló ún. Assembly nyelv ismerete.

Az adattárolás mágneslemezen történt, műveleti sebességük 1 millió művelet másodpercenként.

3. generáció. Megint egy elektronikai alkatrész feltalálásához köthetjük a generációt. Ez az integrált áramkör (1958 - J. Kilby és R. Noyce). Ez már a mikroelektronika korszaka, ahol a vezetékek helyett nyomtatott áramköri lapok vannak, a méret sokadrészére csökken, a tárolókapacitás nő. Megjelenik a winchester, és a hajlékony lemez, üzeneteinket és a számítógép válaszait már monitoron követhetjük figyelemmel. Megjelentek a különböző programnyelvek (FORTRAN, ALGOL, COBOL később a PASCAL és a BASIC), melyek segítségével már nem “tudósközpontúak”, hanem emberközpontúak lettek a gépek. Kompatibilis gépcsaládokat készít az IBM, melyek kereskedelmi forgalomba is kerülnek.

Műveleti sebességük 10 millió művelet másodpercenként.

4. generáció. A 60-as években tömegesen terjedtek el a számítógépek, tovább folyt a miniatürizálás. A 70-es évek elején már egy 3 mm élhosszúságú lapocskára majd kétezer tranzisztort, ellenállást és diódát sűrítettek. Ezeket a kis lapokat nevezzük integrált integrált áramköröknek vagy chippeknek. Ezek műveleti sebessége már 100 millió művelet másodpercenként.

Itt már szinte elválaszthatatlanul jelen van az 5. generáció is. A számítógép mellé ülőnek egyáltalán nem kell tudnia programozni, hiszen kiváló, minden feladatra használható programok állnak rendelkezésére.

A fenti sorok közt többször előfordul a számítógép és a számológép kifejezés is. Azonban nem mindegy, hogy mikor melyiket használjuk, s jó ha ezt tudatosítjuk tanítványainkban is. A számítógép az angol computer szónak szerencsétlen fordítása. Azért szerencsétlen, mert azt sugallja, hogy ez a gép csak számítások elvégzésére képes. (Arról nem is beszélve, hogy a gépészeti szaknyelv szerint a számítógépnek semmi köze sincs a géphez.) Sajnos, mára már teljesen elterjedt a számítógép szónak a használata. Helyesebb lenne a computer szó használata, vagy - más idegennyelvekhez hasonlóan - valami értelmes magyar megfelelő kialakítása, ami tükrözi a funkcióját. (Például a francia ordinateur rendezőgépet, szabálygépet jelent, vagy a finn tietokone, mely tudásgépnek fordítható.)

Ha már így alakult, akkor legalább legyünk tisztában a szó hibás jelentésével, és azzal, hogy valójában mire is utal, továbbá ne keverjük a számológéppel, mely fogalom többé-kevésbé takarja a mögötte lévő tartalmat. Sajnos a neumanni alapelvek ma már nem nyújtanak támpontot a számológép és a számítógép megkülönböztetésére, mert már készültek olyan masinák (pl.: manager calculatorok), amelyek tulajdonságaikban az egyik illetve a másik csoportra is hasonlítanak. Nem tévedünk azonban nagyot, ha azt mondjuk, hogy a számológép csak matematikai műveletek elvégzésére képes, míg a számítógép ennél sokkal többre (bármely algoritmusokkal megfogalmazható feladat megoldására, továbbá szövegszerkesztésre, rajzolásra, tervezésre stb.) használható.

• Csépai János: A számítástechnika alapjai. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1985.
• Goldstine, H.: A számítógép Pascaltól Neumannig. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1987.
• Papp László - Bernáth Miklós: Számítógép alapismeretek. Saját kiadás. Pécs, 1995.
• Patuli, Felix R.: A technika krónikája. Officina Nova, Bp., 1991.
• Pirkó József: Turbo Pascal 6.0 & for Windows. LSI OMAK, Bp., én.
• Racskó Péter: Bevezetés a számítástechnikába. Számalk-Kelenföld Kiadó, Bp., 1992.
• Szűcs Ervin: A számítógép tegnaptól holnapig. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1987.
• Képes diáklexikon (technika). Minerva, Bp., 1990.

Ezzel a témával óvatosan kell bánnunk. Ha csak felhasználói programokat tanítunk, akkor csak nagyon alapszinten érdemes a témával foglalkozni. Ilyenkor elmondhatjuk, hogy a számítógép a mélyben, valahol mindent kettes számrendszerbeli számokkal végez (pontosabban megfeleltethető minden művelet annak), és tárol. Be lehet mutatni (emlékeztetni lehet!), néhány átváltást (kettes-tízes, tízes-kettes), illetve ha van időnk a kettes számrendszerbeli összeadást is megnézhetjük.

Középiskolában, magasabb szinten (Középfokú számítógépes szoftverüzemeltető tanfolyam keretében) az alábbi lépéseket lehet követni:

• általában a számrendszerek, tízes számrendszer;
• átváltás tízesből kettesbe és viszont;
• törtszámok átváltása;
• a tizenhatos számrendszer megismerése
• átváltás tízesből tizenhatosba és viszont, ill. kettesből tizenhatosba és viszont;
• összeadás a kettes számrendszerben;
• kivonás (kettes komplemenssel!) a kettes számrendszerben - itt tudjuk bemutatni, hogy a számítógép tulajdonképpen minden műveletet az összeadásra vezet vissza;
• számábrázolás: fix- és lebegőpontos;
• karakterek ábrázolása: BCD, EBCDIC, ASCII kódok;
• logikai műveletek: ÉS, VAGY, KIZÁRÓ VAGY, NEM.

Ez a felsorolás fedi a már említett középfokú tanfolyam tematikáját, tehát csak ott javasolható a részletes tárgyalása, egyébként ez nem fér be a normál órakeretbe.

Ez a témakör is sok vitát szül a tanárok közt. Mit érdemes tanítani, és azt milyen mélységben? Van aki azt mondja, hogy a gyerek vagy a tanfolyami hallgató ne nézzen és nyúljon bele a gépbe, mert csak elrontja azt; van aki szerint jó, ha néhány alapdologhoz, egyszerűbb hibák elhárításához ért a felhasználó, értelmezni tudja az újsághirdetéseket (észreveszi bennük a turpisságokat); és van aki hardverszakembereket képezne mindenkiből.

Természetesen e három irányból a két szélső közt még számtalan más eset is elképzelhető. Úgy gondoljuk, hogy a leghasznosabb, legjobb koncepció a “középső” irányvonal közelében van.

Fontos, hogy amiről beszélünk mutassuk is meg, mindenképpen nézessük meg a gép belsejét, azonosítsuk a bemutatott alkatrészeket!

Vegyük sorra ezek után, hogy miről érdemes beszélni!

• A hardver és szoftver fogalma.
• Processzor. Itt a “tömegoktatásban” véletlenül sem kell elmélyedni a regiszterek, és a többi belső alkatrész megismerésébe. Elég azt tudni, hogy a különböző számok és elnevezések (286, 386, 486, pentium) körülbelül mit jelentenek.
• Memóriák - RAM és ROM. Miért jó, ha sok memória van a gépben? Milyen korlátai vannak a bővítésnek?
• Háttértárak: winchester, hajlékonylemez, CD-ROM. Tárolási elvek. Ha van valamilyen más eszköz, pl. ZIP-drive, akkor természetesen arról is beszéljünk.
• A perifériák csoportosítása, általános bemutatása.
• Kimeneti perifériák. Monitorok: főbb típusok, a gép és a monitor közti kapcsolatot megteremtő monitorvezérlő kártyák. Nyomtatók. A három alaptípus: tűs, tintasugaras, lézer nyomtatók. Itt lehet beszélni a nyomtatási költségekről, a színes nyomtatásról. Mindenképpen említsük meg, hogy a lézer nyomtató hibás elnevezés, ugyanis a fényérzékeny szelén henger (ami az ilyen nyomtatók talán legfontosabb alkatrésze) megvilágítása lehet LED soros is!
• Bemeneti perifériák: billentyűzet, scanner, egér, botkormány, kamera.
• Kétirányú perifériák: MODEM.

Magasabb szinten mindezekről természetesen nagyon részletesen is lehet beszélni (pl.: a memóriaterületekről). Ki lehet még egészíteni a témát, a setup bemutatásával, néhány egyszerűbb szerelési művelet elvégzésével.

• Köpeczi Bócz Tamás: Számítástechnikai ismeretek I. A hardver. TerraPrint Kiadó, Bp., 1993.
• Simon Gyula: Számítástechnika középiskolásoknak. Pedellus Bt., Debrecen, 1994.
• White, Ron: Így működik a számítógép. ComputerBooks, Bp., 1993.
• Rozgonyi-Borus Ferenc: RAM-ba zárt világ. Számítástechnikai segédkönyv. Oskar Kiadó, Szombathely, én.

Ebben a témakörben leginkább a DOS-t szoktuk tanítani, de más rendszerek is egyre inkább elterjednek. A hardverfeltételek javulásával egyre több helyen használnak Windows95-öt, de az OS/2 Warp, a Novell Netware vagy a Linux is előfordulhat.

Mi itt, a leggyakoribb DOS-hoz és a nagyon népszerű Windows95-höz adunk néhány tippet, útmutatót.

Nagyon fontos azt tisztázni, hogy miért van szükség az operációs rendszerre. Ez jelenti a kapcsolatot a gép és a felhasználó között, tulajdonképpen csak ennek a segítségével tudjuk használni a számítógépet.

Szemléltethetjük a kapcsolatot következő példával is: van egy óriási könyvtárunk, ahol minden számunkra szükséges információ elérhető, ahol pihenhetünk, szórakozhatunk, de ebben a könyvtárban semmihez sem nyúlhatunk hozzá közvetlenül. Van azonban egy nagyon készséges könyvtárosunk (“az operációs rendszer”), aki minden parancsunkat végrehajtja. A parancsok viszont csak meghatározott formában, néhány szabály betartásával adhatók csak ki - éppen ezért ezeket a szabályokat meg kell ismernünk.

Minden operációs rendszerben más-más szabályokat kell tudnunk, van ahol csak egészen keveset, sőt még a billentyűzetet sem kell használunk, elég csak az egérrel kattintgatni (Windows95, OS/2).

A legtöbb helyen a DOS valamilyen verziója mellett a Windows grafikus keretprogram működik. Nagyon fontos tisztázni azt, hogy önálló operációs rendszer csak a Windows95, a Windows 3.1x viszont csak - ahogy már említettük - egy keretprogram, aminek a működéséhez szükséges a DOS. Nagyon sokan összekeverik e programokat!

A másik gyakori hiba, hogy a Windows és a szövegszerkesztő (Word vagy valami más) közé raknak egyenlőségjelet.

Az operációs rendszerek jelentősége és fontosabb feladatainak összefoglalása:

• programok betöltése a memóriába, és elindítása;
• input-output műveletek végzése (billentyűzet olvasása, kiírás a képernyőre illetve nyomtatóra, lemezek írása és olvasása, lemezes adatállományok létrehozása, másolása, törlése stb.);
• a lemezek tartalomjegyzékének létrehozása, karbantartása és listázása;
• a billentyűzetről kiadott parancsok értelmezése és végrehajtása;
• a működés közben fellépett hibák kezelése.

A témát - érdekességképpen - lehet kezdeni egy kis fejlődéstörténettel^* :

1896-ban Herman Hollerith megalakítja a Tabulating Machine Company-t, melynek utódcégéből Thomas J. Watson irányításával létrejön 1924-ben az International Business Machines Corporation, az IBM.

1980. A Microsoft megvásárolja a 86-DOS operációs rendszer forgalmazási jogait a Seattle Computer Products nevű cégtől, hogy még határidő előtt eleget tudjon tenni egy, az IBM-mel kötött határidőnek. Két frissen végzett egyetemista, Bill Gates és Paul Allen maga is meglepődött, amikor az IBM vezérkara felkínálta számukra a nagy lehetőséget, hogy írjanak egy operációs rendszert az új PC-hardverhez. (Napjainkban Bill Gates a legnagyobb számítógépes óriáscég, a Microsoft tulajdonosa, és a világ leggazdagabb embere.)

1981. februárban az MS-DOS egy verziója már fut egy PC (Personal Computer = személyi számítógép) hardver prototípuson.

1981. augusztus. Az MS-DOS 1.0-át bemutatják az új IBM PC-vel, melynek neve: IBM PC XT (eXTended = bővített).

1981. november. 320 K-s kétoldalas lemezmeghajtók támogatása (addig csak kazettás egységet kezelt).

1983. A 2.0 megjelenése, mely már hierarchikus könyvtárstruktúrákat és eszközmeghajtókat is kezel.

1984. augusztus: végre megjelentek az AT típusú gépek; (Advanced Technology = fejlett technológia), 1.2 Mbájtos floppyval és maximum 150 Mbájtnyi merevlemezzel.

1987. MS-DOS 3.0. A 3.1 már hálózatképes volt. A 3.2 kezelte a 3.5”-es meghajtókat. A 3.3 képes volt logikai meghajtókat kezelni 32 Mbájtig. Emiatt kellett a már említett 150 Mbájtos merevlemezt a megfelelő kihasználás érdekében öt logikai meghajtóra szétszabdalni.

1987. április: az IBM gépek legújabb családja a PS/2 (Personal System/2).

1988. MS-DOS 4.0 és verziói nem nagyon terjedtek el Magyarországon.

1991. június. MS-DOS 5.0. Támogatja a high-memoryt (a 640 Kb és az 1 Mbájt közötti memóriaterület jól kihasználható). Jól átgondolt helprendszerrel rendelkezik.

1995. végén többszöri elhalasztás után megjelenik az agyonreklámozott Microsoft Windows95 (korábbi nevén Chicago), amely sokak szerint semmilyen változást nem okozott, de még többek szerint döntő áttörést jelent a számítástechnikában.

A DOS a Disk Operation System rövidítése, ami lemezes operációs rendszert jelent. A “lemezes” jelenti azt, hogy a rendszer egy lemezről (merev-, vagy hajlékony lemez) - ami a rendszerlemez vagy boot-lemez - töltődik be a gép indulásakor a memóriába.

Milyen parancsokkal érdemes foglalkoznunk? Két csoportra bontva soroljuk fel a parancsokat: a normál betűvel szedettek az alapszintet jelentik (persze adott esetben még ebből is lehet szelektálni, ill. kevesebbet mondani róluk), a dőlt betűsek a magasabb szintet adják. Természetesen az egyéni elképzeléseink szerint, az egyik csoportból átkerülhetnek parancsok a másikba és viszont.

Lemezre és környezetre vonatkozó parancsok: PROMPT, VOL, LABEL, FORMAT/S/U/Q, SYS, CHKDSK, DISKCOMP, DISKCOPY.

Könyvtár-műveletek: CD, MD, RD, TREE/f., DELTREE.

Fájlműveletek: COPY, XCOPY, , COPY CON, TYPE, EDIT, DEL, REN, VERIFY, COMP, , ATTRIB, MORE, SORT, FIND.

Egyéb parancsok: DATE, TIME, VER, CLS, DIR/p/w, PATH, PRINT.

A használt DOS verziószámától függően más parancsokat is bekapcsolhatunk az oktatásba. Pl.: a MOVE parancs használható a 6.x verziószámú rendszereknél.

Egyéb lehetőségek. Érdemes a felhasználó által készítendő rendszerfájlokkal (autoexec.bat, config.sys) is foglalkoznunk, természetesen itt is differenciálni kell. Be lehet mutatni néhány segédprogramot, mint pl.: DOSKEY, DEFRAG stb.

Magasabb szinten taníthatunk a batch fájlokról is. Ha az oktatási programunkban nem kerül sor programozási nyelv bemutatására, akkor a “tömegoktatás” során is elővehetjük egy kicsit ezt a témát, ugyanis néhány alapdolgot (hivatkozás, elágazás, ismeretlen paraméterrel való munka) itt is lehet tisztázni. Nem árt, ha néhány alap - némi túlzással - programozási fogással megismerkednek a tanulók.

A következő néhány sorban erre láthatunk egy mintát.

A batch fájlok olyan .bat kiterjesztésű fájlok, melyek indíthatóak és az elindításuk után lépésről-lépésre végrehajtják azokat az utasításokat, melyeket az adott fájl tartalmaz. Céljuk: megrövidíteni bizonyos hosszú, de többször használatos utasításokat, kezdő felhasználók számára segítséget nyújtani és adott esetekben megkönnyíteni a munkát.

Kiemelt batch fájl, az autoexec.bat.

Elkészítésük:

1., DOS-ban: copy con fájlnév.bat
                                .
                                .
                                .
                       ^Z

A ^Z beírása a Ctrl+Z betűk, vagy az F6 funkcióbillentyű lenyomásával történik. Mindegyiket, így az utolsó sort is Enter-rel kell zárni! A fájl elindítása: beírjuk a nevét (kiterjesztés nem szükséges), majd Enter. Javítása az edit paranccsal történik (edit fájlnév.bat).
 

2., Másik lehetőség, ha egyből az edit parancsot használjuk: edit fájlnév.bat.
 

3., Norton-ban:

Nyomjuk meg a Shift+F4-et, majd a megjelenő ablakba írjuk be az elkészítendő fájl nevét (fájlnév.bat). Az Enter megnyomása után megjelenik a szerkesztőképernyő, ahol elkészíthető az állomány.
A szerkesztés befejezése az F10 funkcióbillentyű leütésével történik, majd a megjelenő ablakból a Save pontot kell választani. A fájl elindítása: rálépünk a kurzorral, majd Enter. Javítása: rálépünk a kurzorral, majd F4.

Mit tartalmazhat?

Tulajdonképpen minden DOS parancsot, meghívhatók benne más batch fájlok, programok indíthatók el, és kiegészítésként számos szerkesztési lépéssel, plusz paranccsal tehető felhasználhatóbbá az állomány. Kis ügyességgel (és a lehetséges parancsok ismeretével) egész komoly programok szerkeszthetők batch fájlban.
Nézzük meg - példák segítségével -, hogy milyen fájlokat szerkeszthetünk!
 

1., Írja ki a fájl az A lemez majd a C lemez tartalmát, végül a dátumot és az időt!

@echo off
dir a:
pause                     Vegyük sorra az egyes sorok jelentését! Az első sor
dir c:                       (@echo off) letiltja a következő sorok megjelenését a
pause                      képernyőről. A dir a: kiíratja az A lemez tartalmát. A
date                        pause határozatlan ideig megszakítja a program végre-
time                        hajtását. Egy tetszőleges billentyű leütésével léphetünk
                              tovább. Erre azért van szükség, hogy a következő
parancs hatására megjelenő C lemez tartalomjegyzék ne “tolja ki” a képernyőről az előző listát, mielőtt azt áttanulmányoztuk volna. A következő parancs a dir c:, mely a C lemez tartalmát írja ki a képernyőre, ezután ismét várakoztatás következik, majd a dátum, végül az idő kiíratása.

Ha szöveget szeretnénk a batch fájl futása közben a képernyőn, megjeleníteni, akkor azt a következőképpen tehetjük:
 

        echo     Ez egy szöveg lesz, amely
        echo     két sorban fog megjelenni!!!

Az echo parancs után írt szöveg meg fog jelenni a képernyőn. Ha több soros szöveget szeretnénk megjeleníteni, akkor minden sort az echo-val kell kezdeni. Ha üres sort szeretnénk írni, akkor az echo. parancsot kell beírnunk.
 

2., Hozzon létre a batch fájl egy tetszőleges nevű könyvtárat, majd másoljon ide be a gyökérkönyvtárból egy tetszőleges állományt, végül törölje le az eredetit.

Ha a feladatot a következőképpen oldanánk meg, akkor a fájl csak “egyszer használható” lenne:
 

@echo off
md alma
copy szoveg.txt alma
del szoveg.txt
 

Ugyanis másodszori indítás esetén nem hozná létre még egyszer ugyanazt a könyvtárat, következésképpen a másolást sem hajtaná végre. Ahhoz, hogy a fájl “akárhányszor használható” legyen, a batch fájlban ismeretleneket kell alkalmaznunk. Az ismeretlenek a %1, %2, ... , %9 paramétereket vehetik fel, s egy százalékos (vagy másképp feltételes) paramétert bármennyiszer használhatunk egy batch fájlon belül. Nézzük így a feladat megoldását:

 
@echo off
md %1
copy %2 %1           Itt nem adtuk meg a konkrét elnevezéseket, csak para-
del %2                    métereket használtunk. (Úgy is értelmezhetjük a dol-
                               got, mint egy többismeretlenes matematikai egyenletet.) A konkretizálás mindig az állomány elindításakor történik, méghozzá meghatározott sorrendben. Nézzünk egy példát az adott batch fájl elindítására. Legyen a fájl neve az, hogy masol.bat. Indításakor a név után meg kell adni az ismeretleneket:

Ekkor a szilvát behelyettesíti mindenhova, ahol %1-et talál, az auto.txt fájlt pedig mindenhova, ahol %2-t talál, s így végzi el a parancsokat. Ezután más nevek megadásával ismét használható az elkészített batch fájl.

Feltételes paraméterrel egy batch fájlon belül minden helyettesíthető, még akár a parancsok is!
 

3. Legyen ugyanaz a feladat, mint az előbb, de a command.com-ot zárjuk ki a másolható állományok köréből, hiszen tudjuk, hogy az rendszerfájl, és annak a gyökérkönyvtárban kell tartózkodnia.
 

@echo off
md %1
if %2==command.com goto vege
copy %2 %1
del %1                                              Itt a kulcs a harmadik és az utolsó sorban van.
:vege                                                 A második sor “lefordítva magyarra” a következőkép-
                                                        pen hangzik: ha a %2 fájl azonos a command.com fájllal, akkor ugorj a vege címkére! Amennyiben nem azonos, úgy a végrehajtás folytatódik.

Tehát a program a könyvtár elkészítése után megvizsgálja a megadott állományt. Ha az azonos a command.com-mal, akkor elugrik a program végére és leáll, ha nem azonos, akkor végrehajtja azt.

Formai jegyek: az egyenlőség megadásakor 2 darab egyenlőségjelet kell beírni. A címke neve tetszőleges lehet, de ahová küldjük, ott szerepelnie kell előtte egy kettőspontnak. Az ilyen - kettősponttal kezdődő címkéket - a program egyébként nem veszi figyelembe. A goto címke utasítást nem csak ilyen összefüggésben lehet használni, hanem a programon belül bár-milyen küldözgetésre is. Egy batch fájlban bármennyi feltétel szerepelhet.

A példafájl elindításakor természetesen konkretizálni kell!

4., Vizsgálja meg, hogy egy tetszőleges könyvtáron belül létezik-e egy tetszőleges fájl! Ha igen nevezze át hajo.kaz névre, ha nem írja ki a képernyőre, hogy nincs ilyen!
 
 

@echo off
cd %1
if exist %2 goto nevez
echo Nincs ilyen fájl!!!
goto vege                         Az új parancs a harmadik sorban van: exist. A
:nevez                              sor jelentése: ha létezik a %2 fájl, akkor ugorj
ren %2 hajo.kaz                 a nevez címkére! A nevez címke után követke-
:vege                                 zik maga az átnevezés. Ha nem talált volna adott nevű fájl-t, akkor kiírja az üzenetet, majd a
                                        vege címkére ugrik, s befejeződik a program.
A fájl indításakor ne feledkezzünk meg a konkretizálásról!

Az itt bemutatott fogások, eljárások tetszés szerint variálhatók, különféle igényekhez alkalmazhatók. Sok egyéb funkció, parancs is van, melyeknek komolyabb DOS kézikönyvekben utánanézhetünk.

A Windows95 operációs rendszer segítségével a tennivalókat egyszerűbben és gyorsabban el lehet végezni. Vegyük sorra néhány jellegzetes jegyét!

• Új grafikai felülete van, használata a Windows korábbi változataihoz képest egyszerűbb, hatékonyabb és jobban alakítható a felhasználó igényeihez.
• A bonyolult illesztésű készülékek modemek, CD ROM-ok és más perifériák telepítése automatikusan történik a Windows95 új Plug and Play (Magától működik) technológiájának köszönhetően.
• A Microsoft Windows95 a 32 bites programok új generációjának futtatására készült, így kihasználhatóak a rendszer új lehetőségei, a pre-emptive multitasking (az egyidőben megnyitott alkalmazásoknak a rendszertől való teljes függetlensége) és a multithreading (egyidejűleg több alkalmazás futhat időosztásban). A Windows95 a jelenlegi MS-DOS, illetve Windows alapú programok számára is biztonságosabb környezetet nyújt.
• A Start gomb mindig látható. (Beállítható úgy is, hogy csak jelenjen meg, ha az egérrel megfelelő helyre - képernyő alsó széle - pozícionálunk.) Bármikor kattinthatunk rá és máris elérhetők a programok, a rendszer fájlkezelése, rendszerkarbantartása és sok egyéb.
• A tálca leegyszerűsíti a programok közötti váltást. Minden egyes program indításakor a program nevét tartalmazó gomb jelenik meg a tálcán. Az erre történő kattintás révén bármikor átválthatunk a programra.
• A Windows95 a már meglévő hardverrel és szoftverrel működik, így az MS-DOS vagy Windows környezetben futó alkalmazások nagy része megtartható.
• Kiküszöböl (esetleg már régóta meglévő) hardverkonfliktusokat.
• A hosszú fájlnevek lehetővé teszik, hogy hamar megtaláljuk, amit keresünk A nevek 250 karakter hosszúak lehetnek.
• Jobb MS-DOS támogatás MS-DOS nélkül. A Windows95 használata egyszerűbb, mint az MS-DOS-é, de a program sokkal többre képes, beleértve az MS-DOS programok indítását is.
• A Windows95 gyorsítja a munkát a nagyobb sebességű lemez-, fájl illetve nyomtatóelérés által.
• A Windows95 saját magát telepíti (néhány képernyőn megjelenő választási lehetőség után minden más automatikusan történik).
• Az erőforrásoknak a felhasználó igényei szerint történő beállításait és hatékony használatát teszi lehetővé a jobb oldali egérgomb, amelyet bárhol megnyomva megjelenik a kijelölt egység leggyakoribb parancsait tartalmazó menü.
• A Netware, Windows NT Server és Windows for Workgroups hálózatok beépített ügyféloldali támogatása egyszerűsíti a hálózatok telepítését. A Windows95 támogatja az összes fontosabb hálózati átviteli szabványt is.
• A Windows Intéző grafikus képet ad mindenről, ami a számítógépen található, s ezáltal lényegesen megkönnyíti a rendszerben történő mozgást és az információ megtalálását.

Ha van lehetőségünk a Windows95 használatára, bemutatására, akkor feltétlenül éljünk vele, mert a gyerekeknek, hallgatóknak, kivált ha még nem találkoztak “testközelből” géppel, akkor nagy élményt nyújt, egyből barátságosabbá teszi a kezdeti lépéseket.

Sokaknak nem szimpatikus azonban a program, mert a memória és háttértároló-kapacitás igénye nagy, “teleszemeteli” a gép winchesterét, néhány esetben megmagyarázhatatlan hibákat okoz.

Az első ellenérv teljesen jogos, különösen iskolákban jelentkezik ez élesen, ahol csak elérhetetlen álom marad a program. Bár a program fejlesztése közben a fejlesztők többször is bizonygatták, hogy egy 386-os 4 MB RAM-mal felszerelt gépen is működni fog; valóságban 486 dx2, 8 MB RAM alatt nem érdemes kísérletezni. Egyébként világosan látszik e szoftvernél, hogy a fejlesztőket (l. Microsoft) nem érdekli az, hogy milyen gépe van a felhasználónak - elvük az, hogy vegye meg a jobb gépet, vagy fejlessze a meglévőt! S itt fonódott össze a hardver- és a szoftvergyártók érdeke.

A második ellenérv - bár igaz -, de csak azoknak bántja elsősorban a szemét, akik hozzászoktak a DOS vagy a Norton Commander világos fájl- és könyvtárstruktúrájához. A program “teleszemetelt” merevlemez mellett is kiválóan működik.

A harmadik érvet a program készítői és sokan mások kapásból cáfolják, de azért érv marad a javából…

5. Segédprogramok (keret- vagy héjprogramok,

A számítógépes munkát megkönnyítő segédprogramok között nagyon sokfélét találunk. Ezek a programok segítenek a fájl és könyvtárkezelésben, rendben tartják a lemezeket, vírusokat keresnek és irtanak, be- és kicsomagolnak stb.

Az oktatás során minden típusból érdemes egy-egy szoftvert bemutatni - még alapfokon is.

A leggyakoribb, s legnépszerűbb keretprogram a Norton Commander. Ennek különböző verziói majdnem minden számítógépen megtalálhatók. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy a Windows95 alá is elkészítették a Norton Commander 95-öt, pedig a Windows-os “Intéző” állítólag mindenre alkalmas.

Kezelése nagyon egyszerű, van ahol a DOS helyett csak ezt oktatják. Lehet természetesen így tenni, de azt mindenképpen érdemes tisztázni, hogy ez nem az operációs rendszer, csak annak egy “meghosszabbított karja”.

Fontos, hogy karbantartsuk lemezeinket, s ezt tanítványainkban is tudatosítani kell. A karbantartás nemcsak a lemeztartalmak logikus felépítését, a lemezek megfelelő elnevezését jelenti, hanem néhány segédprogram használatának megtanulását is.

A lemez használatakor egyrészt különböző hibák fordulhatnak elő, melyek egy részét “doktor-programokkal” helyrehozhatunk (ilyen pl. a Norton Disk Doctor - ndd), másrészt a használat során a lemezek töredezetté válnak. A töredezettség a következőt jelenti: a lemezeken (merev és hajlékony) az állományok a törlések és ismételt írások során nem “egy tömbben” hanem több “darabban” helyezkednek el. A fájlok nem az egymás utáni klaszterekben foglalnak helyet, ezért a fájl elérési idő megnő, több a fejmozgás, ami a winchester használatakor sokszor hallható is (“zakatol”). Ugyanakkor nő a hibalehetőségek száma is. Megfelelő program a fájltöredékeket megszünteti, a fájlokat átrendezi a háttértárolón. Eredménye a gyorsabb és biztosabb fájlelérés lesz. Ilyen szoftver a Norton Speed Disk - sd, vagy a Microsoft Defrag. Azt szokták mondani, hogy a gyakran (naponta több óra) használt lemezeken kéthetente végezzünk töredékmentesítést.

Az egyik legfontosabb művelet a számítógépes gyakorlat során az adatok, programok tömörítése. Ezzel helyet takarítunk meg, szállításra alkalmassá tesszük egy programot, ugyanis így a hatalmas méretű állományok ráférhetnek egy vagy több hajlékonylemezre. Fontos tudatosítani azt, hogy ebben a betömörített állapotban a programok nem használhatóak, csak szállítani és tárolni könnyebb azokat. Több tömörítő vagy csomagoló szoftver is közkézen forog - ilyen az ARJ, PKZIP, RAR.

A számítógépes vírus egy találó meghatározást felhasználva: “A vírusprogram intelligencia és mesterséges értelem, de erkölcs és érzelem nélkül. Intelligenciáját a programozójától kapta, és annyira lehet erkölcstelen, amennyire a program írója is az. ... A vírusprogram valójában az élő anyag működését utánzó életképes modell. Olyan, mint a biológiai fegyver, mert miután kiengedték a laboratóriumból, még maga az alkotója is elveszíti az ellenőrzést felette.”

Az első számítógépes vírus megjelenésére több elmélet, vagy még inkább mese létezik. Álljon itt most a leggyakrabban mesélt történet.

Az 1980-as évek elején - mikor az első IBM XT típusú gépek megjelentek - egy biológiai kutatásokkal foglalkozó amerikai cég megbízást kapott egy olyan program elkészítésére, mely bizonyos biológiai vírusokat modellez. Tehát bemutatja azt, hogyan fertőz, hogyan lappang, miközben tovább fertőz, hogyan tör ki a betegség egy egyeden és hogyan hoz létre a vírus mutánsokat. Megadott időre el is készült ez a program, s nagyon jól működött. A kutatásban részt vett egy nagyon tehetséges, de érzékeny munkatárs is, aki a munka végefelé összeütközésbe került a főnökével. A vita vége az lett, hogy a munkatársat elbocsátották a cégtől, ő azonban ezt nem hagyta annyiban. Felhasználva a kutatási program eredményeit elkészített egy kis számítógépes programot, mely működésében azokat az elveket használta fel, melyeket beépítettek a modellező programba is, s melyek így a valóságban is jellemzik a vírusokat. Ezt a kis programot egy játékokat tartalmazó lemez segítségével visszajuttatta a céghez. A volt munkatársak pedig - karácsony lévén - nagy örömmel kezdtek el játszani és tették fel a játékokat a cég minden gépére. Ezzel összefertőzték az összes gépet, s mivel akkor még nem volt ellenszere a számítógépvírusnak óriási kár érte a vállalatot.

Eddig a mese, a történetet mindenki tovább fűzheti. A történet - ha esetleg nem is igaz - arra mindenképpen jó, hogy felkeltse a figyelmet a vírusok iránt, s felhívja a figyelmet a veszélyekre (“játékokat tartalmazó lemez”, “feltették az összes gépre” stb.).

Lássuk ezután a vírus meghatározását és néhány fontos jellemzőjét!

A vírus olyan - többnyire kis méretű - program, vagy programrészlet, amely képes arra, hogy reprodukálja önmagát. Többféle vírus létezik; van olyan, amelyik egy ideig “lappang”, mint a biológiai vírusok, de egy bizonyos idő elteltével (figyeli a gép belső óráját), vagy valamilyen esemény hatására (pl. egy adott parancs kiadása, vagy egy program elindítása) legtöbbjük aktivizálódik. Az esemény kimenetele ezután a vírus írójának szándékától függ: vannak “tréfás” vírusok is, azonban a többségük komoly károkat tud okozni; állományokat, rendszereket tesz tönkre, de akár hardveresen is kárt okozhat.

A vírus felismerése néha igen nehéz, mindenképpen szükséges némi tapasztalat és az adott gép ismerete (pl. ha túl lassú a gép az általunk megszokotthoz képest, az nem biztos, hogy vírusfertőzés miatt van, lehet, hogy csak egy régebbi, gyengébb felépítésű géppel van dolgunk). Azt lehet mondani, hogy a vírus általában valamilyen rendellenesség alapján ismerhető fel:

• programállományok hosszának ok nélkül történő megváltozása (különös tekintettel a COMMAND.COM méretére!),
• adatállományok eltűnése,
• eddig nem látott üzenetek megjelenése,
• gyakori lefagyások, lemerevedések,
• a rendszer “kérés nélküli” automatikus újraindulása,
• a rendszer feltűnő lelassulása,
• lassabban induló, hosszabb ideig futó programok,
• tartalomjegyzék összekeveredése,
• a winchesteren a szabad helyek feltűnő gyorsasággal történő “eltűnése”,
• egyre több olvasási hiba,
• egyre több lesz a lemezek formázásánál a hiba, (a boot vírussal fertőzött üres lemez is fertőz!)
• valamilyen egyéb, megmagyarázhatatlan jelenség.

A vírus aktivizálása valamilyen futtatható állomány működtetése alapján történik. Ebben az esetben magát a hordozóprogramot, a hordozóprogramhoz tartozó elérési útvonalon (PATH) található futtatható állományokat, vagy a DOS FAT tábláját változtatja meg. Vannak olyan vírusok, amelyek a DOS betöltésekor aktivizálódnak, esetleg a memóriában helyezkednek el. Ezek többnyire a BOOT szektort és a COMMAND.COM-ot fertőzik meg.

Az egyes vírusok fajtái például a következők lehetnek:

• Programférgek - nem szaporodó, védelmi rendszert kijátszó, jelszót, kódot kiszolgáltató programocskák.
• Trójai faló típusú programok - álcázó programok, mert mást tesznek, mint amit várunk tőlük.
• Logikai bomba - olyan trójai program, amely bizonyos körülmények között aktivizálódik.
• Memóriaszemét - a memóriát teleszemetelve teszik lehetetlenné egy másik program futását.
• Programkódot módosító vírusok - nevében őrzi működésének módját.
• Lopakodó (alakváltó) vírusok - változtatják terjedési algoritmusukat, fertőzési hosszukat, vagy saját víruskódjukat.
• Hardvervírusok - a fertőzés forrása maga a hardver.
• Hardvermódosító vírusok - a hardverben található pl.: EEPROM-ot módosító vírusokat hívják így.

Az oktatásban különösen fontos a vírusokra felhívni a figyelmet és megtanítani a tanulókat, hallgatókat - legalább alapszinten - a védekezésre. Azért fontos a figyelemfelhívás, mert a gyerekek előszeretettel másolgatnak össze-vissza, hoznak bizonytalan eredetű játékprogramokat (!), amik bizony sokszor fertőzöttek. A programok behozásának tiltása nem biztos, hogy helyes, s valószínűleg úgysem eredményes. Jó megelőzés lehet, ha a hozott lemezt azonnal ellenőriztetniük kell - persze ehhez szükséges a kölcsönös bizalom.

Ennél a témánál is fel lehet hívni a figyelmet a jogtiszta - s így vírusmentes programok használatának szükségességére.

A védekezés egyéb lehetőségei:

• Programjainkról készítsünk másolatot.
• Ha lehet; új programot olyan gépen futtassunk először, amelyen nincs pótolhatatlan információ.
• Ne használjunk másolásvédett, csak meghatározott ideig működő programokat.
• Tartsuk emlékezetünkben, hogy melyik programot kitől vettük, vagy szereztük.
• A program merevlemezre való installálása előtt vírusdetektorokkal, vírusölő programokkal ellenőrizzük a lemezünk tartalmát.

A vírusok megjelenésével megjelentek a vírusellenőrzők is. Ezek feladata a vírusmegelőzés, vírusfelismerés, vírusirtás. Hátrányuk, hogy a csak már ismert vírusok ellen tudnak védelmet nyújtani; de ez sem jelent teljes biztonságot, mert több esetben a vírusoknak több alfaja létezik - sőt vannak, amelyek maguk “gyártanak” klónokat -, vagy már a fertőzés létrejötte után csak a fájl törlését tudják javasolni. A legtöbb vírusellenőrző azt vizsgálja, hogy a rendszer valamely jellemzője megváltozott-e, vagy sem (boot szektor, FAT, jellemző (speciális) állomány(ok) hossza).

A vírusokat felismerő programok többnyire rendelkeznek olyan részlettel, vagy “társprogrammal”, amellyel megpróbálják a fertőzött állományból a vírust kitisztítani. Ez nem minden vírus esetében sikerül csak.

A legismertebb vírusdetektorok közé tartozik az adatbiztonsággal foglalkozó McAfee Associates által készített és terjesztett SCAN nevű szabadszoftver. A Scan mindig tartalmaz egy VIRLIST.TXT nevű szövegállományt, mely a detektálható vírusok rövid táblázatát tartalmazza.

A másik ilyen ismert program az Fproot, amelynek van szabadon forgalmazott változata - ez általában csak felismeri a vírust -, és van megvásárolható teljes verzió is - ez már el is pusztítja azt.

Végül, meg kell említeni, hogy vannak célprogramok, melyek csak egy-egy vírus lokalizálására és elpusztítására alkalmasak.

• Fazekas Sándorné - Fazekas Sándor: A Norton Commander 4.0. PEDELLUS Bt, Debrecen, 1994.
• Farmosi István - Kis János - Szegedi Imre: Víruslélektan. Alaplap Könyvek 1. Cédrus Kiadó, Bp., 1990.
• Kis János - Szegedi Imre: Új víruslélektan. Alaplap Könyvek 3. Cédrus Kiadó, Bp., 1991.
• Kis János - Szegedi Imre: Vírushatározó. Alaplap Könyvek 4. Cédrus Kiadó, Bp., 1992.
• Nagy Gábor: Tömör gyönyör. Cédrus Kiadó, Bp., 1991.
• Simon Gyula: Számítástechnika középiskolásoknak. Pedellus Bt., Debrecen, 1994.
• Rozgonyi-Borus Ferenc: RAM-ba zárt világ. Számítástechnikai segédkönyv. Oskar Kiadó, Szombathely, én.

Mára már a világ legnépszerűbb grafikus keretprogramjai a Windows különböző verziói. Az operációs rendszerekről szóló alfejezetben már szóltunk e programról. Néhány fontos dolog - összefoglalásképpen - álljon azért itt.

A Windows a DOS-ra támaszkodó grafikus felhasználói felület. Ablaktechnika használatát alkalmazó rendszer (minden program, üzenet, dokumentum, adatcsere ablakon belül történik). Központi része a programkezelő. A Windows indításakor ez automatikusan betöltődik. Ha kilépünk belőle, a Windowsból is kilépünk. A programkezelő végzi az összes alkalmazói programmal kapcsolatos feladatot. Főbb jellemzői:

• Grafikus felhasználói felülettel rendelkezik.
• Az egér használatát maximálisan támogatja, sőt egér nélkül bizony elég körülményes a használata.
• Nem parancsorientált (funkció-végrehajtás képernyőelem kiválasztással).
• Alkalmas több alkalmazás egyidejű futtatására (több program használata).
• Lehetővé teszi DOS programok futtatását is.
• Lehetőség van az alkalmazások között adatok, objektumok cseréjére.
• Memória és háttértároló-kapacitás igénye nagy.

Ez az alfejezet a legrészletesebb. Ennek az az oka, hogy a számítógépes szövegszerkesztők a leggyakrabban használt programok közé tartoznak. A szövegszerkesztés az iskolai és tanfolyami oktatások legnagyobb hányadát képezi, s ma már a mindenfajta iskolai munkában is nélkülözhetetlen.

A számítógépes szövegszerkesztők - mint a nevükből is kiderül - szöveg szerkesztésére használhatók. (Jó vicc, mondhatná a tisztelt Olvasó, pedig már ez is értékes információ, hiszen sajnos nem feltétlenül egyértelmű, hogy a név a lényeget fedi.)

Kicsit komolyabban (a Magyar értelmező kéziszótár szerint): “Szövegszerkesztő programok azok a programok, amelyeknek elsődleges feladatuk, hogy lehetővé tegyék billentyűzet segítségével a szövegek bevitelét, szerkesztését, módosítását, eltárolását és kinyomtatását. A szövegszerkesztő programok tipikus alapfunkciói közé tartozik pl. a kijelölt szövegblokkok kivágása, beszúrása ill. áthelyezése, vagy egy adott szövegrészlet szövegbeli előfordulási helyeinek megkeresése.” - Bármilyen írásos anyag (levél, névjegykártya, plakát, könyv, ...) elkészítését segíthetik tehát ezek a programok/rendszerek.

A kínálat igen bőséges, a legegyszerűbb programoktól kezdve, amelyek csak az előbb leírt alapfunkciók ellátására képesek (példa erre az MS-DOS Editor és a Norton Editor), egészen a zavarba ejtő képességű rendszerekig, melyek az előbbieken túl felismerik a kiválasztott dokumentum típusát, saját formátumra konvertálják, sokféle betűtípust és betűméretet ismernek, képesek ellenőrizni a szöveg helyesírását, több hasábot kezelnek, táblázatot készítenek, körlevelet szerkesztenek, sőt, együttműködnek más programokkal, és beillesztik a szövegbe azok eredményét, pl. grafikont, rajzot, képletet stb. (ilyen például a WordPerfect 6.1 vagy a Word for Windows 6.0, 7.0, 97).

A szövegszerkesztők oktatásakor nemrég még az írógéphez hasonlítottuk a működést, ez volt a kiindulópont, az egyes szerkesztési műveleteket az írógép hasonló funkcióival vetettük össze, s különösen akkor volt ez jogos, amikor gépírónőket kellett “számítógépesíteni”. Ma azonban a tanulók nagy része talán soha nem látott írógépet, inkább a számítógép és (sokszor sajnos) a videó jelenti számukra a hétköznapi technikát. Érdemes ezért összehasonlítási alapnak inkább a kézírás technikáját megemlíteni, amikor a szövegszerkesztő rugalmasságát, egyéb előnyeit szeretnénk kiemelni.

Melyek azok az alapismeretek, amelyekre szükségünk van egy szövegszerkesztő használatához?

Általánosan érvényes elv, hogy ismeretlen program kipróbálásakor, illetve a vele való ismerkedéskor bízzunk abban, hogy a szoftverfejlesztők körültekintő munkát végeztek, és minden szükséges információt jól láthatóvá tettek. Ne ijedjünk meg tehát egy ismeretlen képernyőtől, hanem böngésszünk át tüzetesen minden sort, olvasgassuk el az összes menüpontot, így az esetek többségében célt érünk. Ez a szövegszerkesztők nagy részénél az angol nyelv alapfokú ismeretét feltételezi, ennek hiányában célszerű valamilyen magyar nyelvű programot választanunk.

Amennyiben sem az alapképernyőn, sem a legördülő menükben nem találjuk a keresett funkciót, kérjünk segítséget a géptől. A legtöbb programnál az F1 funkcióbillentyű leütésére részletes, helyzetfüggő tájékoztatót kapunk, ahol sok szövegszerkesztőnél tárgyszó szerinti keresésre is van lehetőség. (A helyzetfüggő szó azt jelenti, hogy a program figyeli, hol, mikor nyomtuk le a segélykérő billentyűt, és rögtön arra a funkcióra vonatkozó információt mutatja meg.) Ez tehát azt eredményezi, hogy ha nem jövünk zavarba a gép reakciójától, és elég kitartóak vagyunk, akkor külső segítség nélkül is elboldogulhatunk egy jó szövegszerkesztővel. (Természetesen a szakkönyvek, tanfolyamok gyorsabbá, könnyebbé, célirányosabbá teszik a megismerést.)

Nézzük tehát végig a szövegszerkesztő típusától függetlenül, melyek ezek a fent említett alapismeretek. (Ha ezeket - mint a gép szemléletmódját - sikerül megszoknunk, akkor bármilyen szövegszerkesztő kezelését könnyen megtanulhatjuk.)

A szövegszerkesztő program indításakor alapvetően két lehetőség áll előttünk:

1. Új dokumentumot szeretnénk készíteni. Alaphelyzetben ezt feltételezi a szövegszerkesztő, tehát máris kezdhetünk gépelni az üres “lapra”. Arra kell csak ügyelnünk, hogy a szöveget, amit írtunk, el kell mentenünk, vagyis valamilyen mágneses adathordozón rögzítenünk kell. (Ez legtöbbször a gépünk merevlemezét vagy egy hordozható, hajlékonylemezt jelenti.) Első mentéskor nevet kell adnunk a dokumentumnak. Célszerű, ha a név utal a dokumentum tartalmára, s egy logikailag jól felépített könyvtárszerkezet megfelelő alkönyvtárába mentjük, ezzel a későbbi visszakeresést könnyítjük meg.
2. Ha egy korábban megírt szöveget szeretnénk elolvasni, tovább szerkeszteni, vagy kinyomtatni, akkor először meg kell nyitnunk (be kell töltenünk a lemezről a memóriába) az adott dokumentumot. Miután a merev- vagy hajlékonylemez könyvtárszerkezetében barangolva megtaláltuk és megnyitottuk a keresett fájlt, nekiláthatunk a munkának. Ne feledkezzünk el arról, hogy ha módosítottuk a szöveget, s az eredeti és az új változatot is meg szeretnénk tartani, akkor más néven kell elmenteni a dokumentumot, nehogy a régi, megőrzésre szánt fájlt írjuk felül.

A legegyszerűbb szerkesztők is lehetőséget adnak arra, hogy egy adott karaktersorozatot kerestessünk a szövegben, illetve hogy annak minden egyes előfordulását automatikusan egy megadott másikkal helyettesítsük. Ez a szolgáltatás nem csak azt segíti, hogy pl. egy szövegben a “Vállalat” szót néhány másodperc alatt mindenütt “Kft.”-re módosítsuk, hanem “jobb helyeken” (értsd: igényesebb programoknál) arra is van mód, hogy konkrét betűk, szavak helyett formátumot (lásd később) adhassunk meg, tehát pl. az összes aláhúzott szövegrészt dőlt betűsre változtassuk.

A számítógépnek egyes szerkesztési műveletek előtt “meg kell mutatni”, mire fog vonatkozni a következő utasítás, ki kell tehát jelölni a szóban forgó szövegrészt. A kijelölés menete szövegszerkesztőnként más lehet. Legtöbbször billentyűzettel vagy egérrel is megtehetjük. Billentyűvel úgy, hogy a kijelölni kívánt szövegrész elejére állunk, lenyomjuk és nyomva tartjuk a Shift billentyűt, és a kurzormozgató nyíl-billentyűkkel “elsétálunk” a jelölendő rész végére. Egérrel az adott rész elejére kattintunk, lenyomva tartjuk a bal egérgombot, és az egér mozgatásával “bemeszeljük” a szövegrészt. A módszer különböző, a végeredmény azonban ugyanaz: egy adott részletet a szövegszerkesztő a továbbiakban mint “kijelölt rész”-t kezel, és erre a részre érvényesíti a következő formázási műveleteket.

Ezt általában ilyen inverz - negatív - ábrázolás jelzi.

Sokszor előfordul, hogy egy szövegrész vagy egy ábra nem jó helyen van, utólag át kellene helyezni a szöveg másik pontjára, de olyan eset is lehetséges, hogy szeretnénk egy nehezen megszerkesztett ábrát több helyen is felhasználni. Ezekben az esetekben nem kell újra gépelnünk vagy rajzolnunk az adott részt, hanem elég, ha kijelöljük és a géppel “megjegyeztetjük”. Létezik a számítógépnek egy olyan memóriatartománya, ahová a szövegszerkesztők bizonyos szövegrészeket, grafikákat tehetnek el “átmeneti megőrzésre”, ezt a programok “clipboard”-nak, vágólapnak, puffernek, zsebnek stb. nevezik. E vágólap felhasználásával egyes kijelölt részek az eredeti helyükről törölhetők és más helyre elmozdíthatók, illetve eredeti helyükön is meghagyva több helyre másolhatók. (Az átmeneti megőrzés annyit jelent, hogy a vágólap tartalma a gép kikapcsolásakor elvész.)

Különbséget kell tenni betű illetve bekezdés formázása között.

Betűformázásnál meghatározhatjuk a betűtípust, a méretet (e kettővel később még foglalkozunk), a változatot (aláhúzott, félkövér, dőlt, Kis kapitális stb.), a pozíciót (normál, alsó index, felső index), a betűközt (normál, ritkított, sűrített) stb. Két módja van az érvényesítésnek: az egyik, ha beállítjuk a jellemzőket, amelyek “mostantól”, tehát a kurzor pillanatnyi pozíciójától a most begépelendő szövegre érvényesek, és ezután begépeljük az előbb meghatározott jellemzőkkel rendelkező szöveget, a másik, ha a már begépelt szöveg egy részét kijelöljük, és utólag formázzuk.

Bekezdés formázásánál adhatjuk meg a szövegszél-állítást (balra, jobbra, középre, sorkizárt - lásd később részletesen), a behúzást, a bekezdések közötti térközt, a bekezdésen belüli sorközt, a tabulátorok helyét és jellegét stb. Ez a csoport arra az egész bekezdésre vonatkozik, ahol a kurzor áll a beállítás pillanatában. Kijelölést csak akkor kell alkalmazni, ha egyszerre több bekezdést szeretnénk formázni. A kétfajta formázás közti különbség tehát a hatókörben van.

Ha már a formázásnál tartunk, meg kell említeni, hogy a (grafikus felületre épülő, tehát például a Windowsos) szövegszerkesztők fejlesztői törekedtek arra, hogy az formázási műveletek eredményét már munka közben valós formában láthatóvá tegyék. Az így elért szolgáltatást jellemzi a WYSIWYG mozaikszó, ami a “What You See Is What You Get” rövidítése, és kb. az jelenti, “Azt kapod, amit látsz.” (Rosszmájúak ezt szívesebben írják WYSIWYNG-nek - “What You See Is What You NOT Get” - “NEM azt kapod, amit látsz!” - talán néhány kellemetlen tapasztalat miatt.) Ez (mármint a WYSIWYG megjelenítés) időt és energiát igényel a géptől, ami bennünket, felhasználókat azért érint, mert vagy drága, gyors gépre van szükségünk, vagy sokat kell várnunk, mire a lassúcska gépünk reagál egy-egy műveletre. Az egyszerűbb programok is igyekeznek jelölni a formázást, pl. a karakter eltérő színével mutatják, ha egy szót aláhúzott vagy dőlt betűvel, más mérettel vagy betűtípussal írtunk - ha képesek ilyen műveletre. A kevésbé komfortos szolgáltatásért viszont kevesebbet is kérnek, vagyis egyszerűbb gépen is használhatóan futnak ezek a DOS-ból indítható programok.

Ahhoz, hogy egy új programot megismerjünk, kell egy kis bátorság, s némi találékonyság. Fontos, hogy el tudjunk igazodni egy jól megszerkesztett képernyőn. Nézzük meg néhány szövegszerkesztő bejelentkező képernyőjét, hogy legyen képi fogalmunk is a szövegszerkesztés alapjairól. (Az egyes programok használatát a saját leírásukból érdemes megtanulni, az itt következő alapismeretek azoknak segítenek, akik szeretnének önerőből megismerkedni egy új szövegszerkesztővel, de nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá.)

Akik ismerik és használják a WordPerfect 5.1-et, azok szeretik, mert gyors, sokoldalú, 30-40 funkcióbillentyű-jelentést kell csak megjegyezni a használatához. Akik viszont ismerkednek a programmal, azok közül sokakat éppen ez a “felhasználó-barátságtalan” kód-tömeg riaszt el. Való igaz, könnyebb egy szépen csokorba szedett menüben vagy ikonok között barangolni, mint ilyen sok billentyű-kombinációt megjegyezni. Alapállapotban a WP nem árasztja el a felhasználót információval (csak a dokumentum neve, az oldalszám, a sor sorszáma és a pozíció értéke látszik), nyilván azt feltételezi, hogy aki használja, az már ismeri is a programot.

Ha leütjük az Alt billentyűt, akkor - a program megfelelő beállítása esetén - megjelenik a menü (sőt az állandó fennléte is kérhető):

Ezt a spártai egyszerűséget a program Windows-os változatában már teljesen elhagyták.

Egyébként a WordPerfect DOS-os változatának magyar verziója is elkészült, így ahol nincs lehetőség gyors gépek használatára, ott is tudnak magyar nyelvű, sokmindenre alkalmas (a maga idejében - kb. 3 éve - nagyágyúnak tartott) programot használni.

A Norton Editor képernyőjén a felső menüsor és az alsó úgynevezett állapotsor segíti a tájékozódást. A menüsorba az Alt billentyű lenyomásával vagy egér segítségével juthatunk, és a megfelelő menüpontot - mint egy rolót - legördíthetjük. (A valóságban természetesen egyszerre csak egy menü látható, a következő kép itt a szemléltetést szolgálja.)

A három leggyakrabban használt menüt nézzük is meg, hiszen a legtöbb szövegszerkesztőben találkozhatunk velük:

File (magyarosan: fájl): a legfontosabb menüpont, innen indulunk, itt fejezzük be a munkát. Szövegfájlok létrehozása ill. megnyitása, mentése, átnevezése és kilépés - ezen funkciókat használjuk legtöbbször.

Block: A blokk-műveleteket, konkrétan a kijelölést, illetve a kijelölt rész másolását, mozgatását támogatja ez a pont.

Search: Ebbe a menüpontba került többek között a keresés, csere, melyről az előzőekben már olvashattunk.

Itt már látható a menüszerkezet néhány sajátossága. Például, ha nem szeretnénk mindig felmenni a menübe, akkor (a gyakrabban használt funkciókhoz) használhatjuk az ún. forró-billentyűt, amit a menü jobb oldalán láthatunk.

Nem sokban különbözik az előbbitől az MS-DOS Editor, a főbb menüpontok szinte megegyeznek, sokak számára könnyebbség viszont, hogy létezik magyar nyelvű verzió. Nézzünk meg néhány angol és magyar nyelvű menüt:

A második képen látható, hogy ha ráállunk egy menüsorra, rögtön megjelenik a képernyő alján lévő állapotsorban egy arra vonatkozó bővebb szöveges tájékoztató, amely segíti a kezdő felhasználó munkáját - a képen közvetlenül a menü alá szerkesztve láthatjuk. Mindkét szövegszerkesztő felhívja a figyelmet arra is, hogy ha valaki bővebb segítséget igényel, az F1 lenyomására megkaphatja.

Az előbbiekhez képest bőséges információval látja el a felhasználót pl. a Word for Windows 6.0 képernyője, ahol a menüsor alatt a többsoros eszköztár a könnyebb, gyorsabb kezelést segíti. A többször említett WYSIWYG itt (és általában a grafikus szövegszerkesztőknél) szemléletesen látható, a többféle betűtípus, betűméret és egyéb grafikus karakterek is tökéletesen élvezhetőek már a monitoron is:

A képen látható ikonok jelentése néha magától értetődő, de a tanulás időszakában nagy segítséget jelenthet a következő szolgáltatás: ha egérrel ráállunk egy ismeretlen ikonra, és várunk két másodpercet, akkor a program újabb változatai (6.0, 7.0) a képen látható módon kiírja az ikon jelentését:

Anélkül, hogy mélyebben belemennénk a nyomdai betűtípusok elemzésébe, nézzük meg, mit illik tudni általános műveltség szintjén a számítógép által használt rengeteg betűtípusról. (Akit bővebben érdekel a tipográfia, a fejezet végén jelzett szakirodalomban utánanézhet.^*)

Ha egy alaposan “feltupírozott”, játékprogramokkal is jól telegyömöszölt számítógép elé ülünk, számíthatunk rá, hogy a szövegszerkesztőben is rengeteg (több száz) betűtípus közül választhatunk, illetve választhatnánk, ha át tudnánk látni ezt a tömeget. Ilyen sok fontkészlet telepítése azonban nem célszerű, egyrészt azért, mert a gép működését lassítja (a Windows-nak minden indításkor sorra kell vennie az összes betűtípust), másrészt azért, mert úgy járunk, mint a mesében a csalafinta róka, aki, amikor menekülni kellett, a rengeteg “tudománya” közül hirtelen nem tudott választani, így a kutya elkapta, a macska viszont, aki csak annyit tudott, hogy veszély esetén fel kell futni a fára, megmenekült. Legyünk mi is szerényebbek, legyen kevesebb betűtípus a tarsolyunkban, de azok valóban jól használhatók legyenek (ékezetek, True Type - lásd lentebb), ismerjük őket, tudjuk, melyiknek milyen hatása, “hangulata” van. (A különböző betűtípusok keverhetőségéről szintén a szakirodalomban olvashatunk bővebben.)

A magyar ékezetek helyes alakját érdemes ellenőrizni egy-egy ismeretlen betűtípusnál, s ha pl. az “ő, Ő, ű, Ű” betűk helyett hullámos  kalapos  jelenik meg, akkor gyorsan keressünk másikat, hiszen igénytelen külalakot ad a munkánknak, ha az elérhető hibátlan alak helyett tökéletlent használunk.

A True Type betűtípusról annyit érdemes tudni, hogy a betűk geometriailag teljesen egyező alakban jelennek meg szerkesztéskor a képernyőn és nyomtatáskor a papíron, ezért munka közben gyakorlatilag a várható végeredményt látjuk. (Ez része a korábban említett WYSIWYG-nek, és csak azoknak újdonság, akik dolgoztak már “nem True Type” fonttal, ahol nyomtatáskor sokszor meglepetés éri az embert.) A megjelenített betűkép megfelelő beállítás esetén méretében is a valóságos értéket mutatja, azaz, ha a megjelenített nagyítását (monitortól függően 100 ill.) 75 %-ra állítjuk, akkor a képernyőn látható betűk pontosan akkorák lesznek, mint a papíron.

A betűméret tág határok között változtatható. A szedők a régi, Didot-tól elnevezett mértékrendszerrel számolnak, melynek alapja a pont, rövidítése p, (1 p = 0.376 mm, 1 m = 2660 p). A betűk méretét pontban adják meg, s ez a betűtörzsre vonatkozik, amelyen a betűkép található. (A rajzon a nyomdabetű szerkezetét láthatjuk.)

Méret Név Magasság Minta

(pont) (mm-ben)

4 gyémánt 1.504 abcdefgh

5 gyöngy 1.880 abcdefgh

6 nonpareille 2.256 abcdefgh

7 kolonel 2.632 abcdefgh

8 petit 3.009 abcdefgh

9 borgisz 3.385 abcdefgh

10 garmond 3.761 abcdefgh

12 ciceró 4.513 abcdefgh

14 mittel 5.265 abcdefgh

16 tercia 6.017 abcdefgh

20 text 7.521 abcdefgh

24 2 ciceró 9.026 abcdefgh

28 2 mittel 10.530 abcdefgh

36 3 ciceró 13.538 abcdefgh

48 4 ciceró 18.051 abcdefgh

A használt betűtípusokat a grafikai ismertetőjeleik alapján csoportosíthatjuk. Figyelembe vehetjük az alábbi tényezőket:

• általános forma
• alak - a betű szélességének és magasságának aránya
• vonalvezetés
• tengelyállás a kerek formáknál (kerek betűk vonalának legkeskenyebb pontjait összekötő egyenes dőlése)
• a betűt alkotó vonalak vastagsága közötti különbség
• a betűvégződések (talpacskák) jelentősége és formája

E jellemzőket vizsgálva a szakirodalom is eltérő csoportokról tesz említést, nézzük meg azt a néhány csoportot (osztályt, stíluskategóriát), amely mindegyiknél megjelenik:

Reneszánsz antikva jellemzői:

• változatos vonalvezetés
• vonalvastagságok csekély különbsége
• betűvégződések (talpak) lágyan körívesek
• kerek formák tengelye ferde
• a korai velencei formánál az “e” betű harántvonala ferde, a kiforrott formánál vízszintes

Bembó, Centaur, Liberta Goudy, Palatino

Barokk antikva jellemzői:

• a vonalvastagságok nagyobb különbsége
• kevésbé kerekített (helyenként sarkos) talpacskák
• a kerekítések csaknem függőleges tengelyállása

Times, Baskerville, Plantin, Tótfalusi

Klasszicista antikva jellemzői:

• a vonalvastagságok szembetűnő különbsége
• derékszögben csatlakozó, lineáris talpacskák
• a kerekítések függőleges tengelyállása

, Corvinus, Didot, Walbaum, Primus

Talpas, lineáris antikva jellemzői:

• a betűvonalak egyformasága, vagy alig érzékelhető különbsége
• szabályos felépítés
• a markáns betűtalp következtében zárt, erőteljes hatás

, Claredon, Figaró, Memphis, Rockwell

Talp nélküli lineáris antikva (groteszk) jellemzői:

• a betűt alkotó vonalak egyenlő vonalvastagsága
• szabályos felépítés
• talpacskák hiánya

Elegant, Futura, Gill, Reform, Helvetica

Talp nélküli és egyéb antikvák jellemzői:

• betűvégződései a vonal megszakadásával jönnek létre, tehát talp nélküliek
• változatos tengelyállás

, Pascal, Post, Pergamen

Kézírást utánzó betűtípusok jellemzői:

• lendületes vonalvezetés és vonalkapcsolódások
• általában dőlt betűk
• változatos, egyéni stílusok

, Brush Script, Ariston, Signal

Dekoratív típusok - dísz és reklámbetűk - jellemzői:

• a betűk szabad formája
• sok esetben több vonal alkotja a betűt
• nehezen olvasható, hosszabb szöveghez nem alkalmas

, Lithos, Brodway

Részletesebb elemzések említést tesznek még törtvonalú vagy fraktúr típusokról (pl. gót betűk), idegen betűtípusokról (görög, cirill, héber stb.),

Hasonlítsuk össze egy reneszánsz antikva (Garamond) és egy groteszk (Univers) néhány jellemző betűjét. Felismerhető mind a forma, vonalvezetés, arányok, vonalvastagság, talpacskák terén a lényeges különbség:

Korábban volt már szó a betűformázásnál a sűrítési lehetőségről. Figyeljük meg, hogy ezt kombinálva a  (Bard) betűtípus hangulatával, milyen kifejező hatást lehet egy plakáton elérni:

Definiáljuk a szöveget alkotó elemeket úgy, ahogy azt a számítógép felismeri. Nézzük meg, mit jelent az adott fogalom a nyelvész számára (a Magyar értelmező kéziszótár szerint), és hogyan ismeri fel ugyanezt a számítógép.

A magyar nyelvben:

Betű: Beszédhang írott vagy nyomtatott jele, képe. A szövegközlés legkisebb része.

Szó: A nyelvnek meghatározott hangalakú és jelentésű, viszonylag önálló egysége.

Mondat: A beszédnek az a legkisebb, rendszerint több szavas egysége, amellyel valamit kijelentünk, kívánunk vagy kérdezünk.

Bekezdés: Új tartalmi egység első sorának beljebb kezdése.

Szakasz: Beszédnek, írásműnek tartalmi egységet alkotó része.

Szöveg: Nyelvtanilag megformált, (írott, nyomtatott stb.) mondanivaló egységet alkotó egésze.

A gép számára:

Betű: Egyetlen karakter, amit a gép kódolva tárol.

Szó: Karakterek sorozata, melyeket szóköz választ el egymástól.

Mondat: Két pont, kérdőjel vagy felkiáltójel által elhatárolt karaktersorozat.

Bekezdés: Két bekezdésvég-jel (Enter) közti szövegrész.

Szakasz: Valamilyen szerkesztési jellemzője miatt a szomszédos szövegtől elkülönülő szövegrész.

Szöveg: Dokumentum, melyet a gép egységként kezelve egy adott fájlban tárol.

Láthatjuk tehát, hogy bár a gép számára érthetetlenek a fogalmi, tartalmi definíciók, mégis egyértelműen, korrekt módon meg tudjuk határozni a fenti szövegelemeket, amelyek azután a program működésének kereteit adják.

Szövegszerkesztéskor sokan azzal veszítenek el sok időt, hogy már a legelején szeretnék a végleges formában látni a művüket, emiatt aztán többször kell állítgatni a formáján, hiszen a végén lehet csak átlátni, milyen lenne a megfelelő külalak.

Különösen folyamatos, hosszabb szöveg szerkesztésénél érdemes figyelembe venni az alábbi logikai sorrendet, amelynek betartása segít elkerülni az előbb említett tipikus hibát.

Ez a legfárasztóbb művelet, jobb mielőbb túlesni rajta. A később részletezendő technikai okon kívül tapasztalati jelentősége is van annak, hogy ez került az első helyre. Általában határidős munkákon szoktunk dolgozni. Ha az elején elvesztegetjük az időt a dokumentum szépítgetésével, könnyen kerülhetünk emiatt a végén időzavarba. Ha viszont a nyers szöveg már gépben van, végszükségben formázatlan alakban is kinyomtathatjuk, jobb, mint egy nagyon szép, de félig kész dolgozat.

A számítógép alkalmazása annyira elterjedt, hogy kénytelenek vagyunk megtanulni a kezelését, ha nem akarunk műveletlennek (analfabétának) tűnni. Talán túlzás, de állítólag nyugaton az különbözteti meg a diplomás embert a nem diplomástól, hogy az előbbi tud gépírni. Tény viszont, hogy keveset ér az ember számítógép-ismerete, ha a billentyűk keresgélésével kell az időt tölteni, érdemes tehát energiát szánni a gépírás megtanulására, megtérül.

Hogy ne dolgozzunk feleslegesen, célszerű gépelés közben 5-10 percenként elmenteni az anyagot, így áramszünetnél vagy “rendszer-lefagyásnál” nem kell elölről kezdeni a munkát. A legtöbb szövegszerkesztőnél lehetőség van arra is, hogy a rendszeres automatikus mentéssel a gépet bízzuk meg, így nekünk nem kell ezzel foglalkoznunk.

Ha eljutottunk oda, hogy a kéziratot félretehetjük, már könnyebb a dolgunk, de “tisztába kell még tennünk” a szöveget. Használhatjuk a gép helyesírás-ellenőrző alprogramját, ha van (pl. magyar Word), de tisztában kell lenni vele, hogy az nem érti a nyelvet, csak a szövegben talált szavak alakját hasonlítja össze a szótárában elraktározott szavakéval. Nem kiabál, ha pl. “-ban” helyett hibásan “-ba” alakot használunk, hiszen mindkettő értelmes szót ad, nem kötözködik a vesszőhibák miatt stb.

Talán kicsit kényes terület, “nem illik” erről beszélni, de mindenki tisztában van (illetve tisztában kellene, hogy legyen) a saját helyesírási ismereteivel, ezért a “kötelező” többszöri átolvasás után a kétes esetekben érdemes a Helyesírási tanácsadót vagy egy magyar szakos ismerős segítségét (J ) igénybe venni.

Beszéltünk már róla, hogy a géppel érdemes mindig óvatosnak lenni, és gyakran kell menteni. Minden esetben, ha “komolyabb” (több másodpercig, esetleg percekig tartó) műveletnek állunk neki, amely alatt előállhat egy rendszerhiba, mentsük el előzőleg a munkát, így megússzuk egy újraindítással, nem kell nagyobb károk helyreállítására erőnket pazarolni.

Ha finom munkát szeretnénk végezni, ahol nem mindegy, hol történik a lapdobás (pl. egy újság vagy könyv szerkesztésénél), akkor fontos még a formázás előtt megbizonyosodnunk arról, hogy a nyomtató beállítása egyezik-e azzal, amit használni szeretnénk. (Sokszor előfordul, hogy a típus vagy a felbontás utólagos állításánál újra kell játszadozni a sorok tördelésével, a szakaszhatárok beállításával, esetleges képek igazításával.)

Mivel a legtöbb szövegszerkesztő több lapméretre képes dolgozni, meg kell néznünk, hogy a pillanatnyi beállítás egyezik-e azzal, amit használni szeretnénk.

Leggyakrabban az A/4-es méretet használjuk (210 x 297 mm), ezt a gyakorlat alakította így, hiszen a legtöbb nyomtató A/4-es lapra, vagy ennek megfelelő méretű leporellóra tud nyomtatni, s hivatalos és magán levelekhez, dolgozatokhoz ez tökéletesen meg is felel.

Igényesebb műveknél, (pl. könyvnél) célszerű figyelembe venni a szakirodalom ajánlását, amely folyamatos olvasásra szánt könyveknél az optimális sorszélességből indul ki. A 9 vagy 10 pontos betűfokozatnál 18-22 ciceró, vagyis 11-12 cm lapszélességet (szakkönyvekben legfeljebb 28 cicerót, azaz 12-13 cm-t) javasol ahhoz, hogy olvasás közben ne kelljen a fejet ide-oda mozgatni, és ne álljon fenn a sortévesztés veszélye. Ehhez szép arányt választva (pl. aranymetszés), 11 x 18 vagy 12 x 20 cm-es ideális könyvalakot kapunk. (A/4-es lapra nyomtatva ezt a margók megfelelő állításával érhetjük el.) Ez a méret (11 x 18) az ún. B5-ös lapméret, mely nagyon általános, e könyv is “B5-ben” készült.

Táblázatok, helyi újságok, speciális nyomtatványok esetén sokszor előfordul, hogy a lap tájolását (lapállást) változtatjuk, álló helyett fekvő helyzetű lapra írunk, ezt is ilyenkor kell megadni.

Itt határozzuk meg, hogy az előző pontban beállított lap szélein mekkora legyen az az üresen hagyott hely, ami esztétikus külsőt ad az írásnak, s egyben megóvja a szemet attól, hogy a háttér elterelje a figyelmét. Általános követelményként elmondható, hogy a margók által meghatározott ún. laptükör oldalmagassága és sorszélessége adjon harmonikus arányt. Ennek legegyszerűbb megvalósítása, ha a lapméret arányait másolja, célszerű azonban az egyensúly miatt alul 10-20%-kal nagyobb margót hagyni.

Kétoldalas műveknél figyeljünk arra, hogy az egyszerre látható bal és jobb oldal belső margói kiegészítik egymást, ezért jó, ha a külső margók szélessége közel áll a belsők összegéhez. (A szakirodalom javasol egyre növekvő, pl. 3:4:5:6-os arányt is sorrendben a belső, felső, külső, alsó margók között - akit érdekel, utánanézhet.)

A fejléc és lábléc szövegtől mért távolságát célszerű egy üres sorban meghatározni, és az egyértelműség érdekében egy vékony vonallal is elválaszthatjuk a szövegtől. A betű mérete egyezhet a szövegével, vagy lehet egy fokozattal kisebb.

Amennyiben több oldalas munkát készítünk, feltétlen érdemes az oldalszámot kiírni, általában az alsó margóra célszerű, középre, vagy a külső oldalra, és a szöveg típusával, méretével egyezhet.

Bekezdésnek nevezzük a két Enter által elhatárolt szövegrészt. Tudni kell, hogy a szövegszerkesztők nagy részénél nem kell (sőt, nem szabad) a sorok végén Entert ütni, mert a folyamatosan gépelt szöveget a program tördeli be sorokra, mindig úgy, hogy azok a szövegtükör szélességét a lehető legjobban kihasználják. Az Entert (a “bekezdésvég-jelet”) akkor kell csak lenyomni, ha az új gondolatmenetet el szeretnénk különíteni az előzőtől.

Az itt megadandó jellemzők az egész bekezdésre egységesen vonatkoznak, a beállított bekezdés-jellemzőket az Enter leütésével keletkező új bekezdés “átörökli”, tehát nem kell újra a formázással bajlódni.

Korábban szó volt már a szövegszél állításáról, mely a külalakot erősen meghatározza. A szöveget igazíthatjuk balra, jobbra, középre vagy sorkizártan, attól függően, hogy milyen hatást szeretnénk elérni. (Illetve, esetenként attól is függhet, hogy mit tud a szövegszerkesztőnk...)

Balra igazítani akkor célszerű, ha nem zavaró a szöveg jobb szélének rendezetlensége, pl.
verseknél, vagy olyan esetben, ha a szövegszerkesztőnk nem ismeri az egyéb vonalba állítási lehetőségeket, illetve, ha annyira keskeny a hasáb, hogy szinte minden sort el kellene választani, ami nem lenne szép.

Folyamatos szöveget leginkább sorkizárással érdemes írni, ez adja a legrendezettebb hatást. Ez a végeredmény úgy adódik, hogy a szövegszerkesztő a szélső szavakat a szövegtükör széléhez igazítja, a szóközöket pedig egyenletesen “nyújtja”. Keskeny szövegnél (több hasáb esetén, vagy rajz mellett) ez esetben vigyázni kell, mert elválasztás nélkül - a szavak széthúzása miatt - nagy hézagokat kaphatunk, tehát érdemes végignézni a szöveget, s ha egy hosszú szó miatt az előző sorban nagy szóközök adódnának,
mint ebben a sorban,
akkor_a_következő(!) sor első szavának elválasztásával, vagy a szöveg átfogalmazásával célszerű egyenletessé tenni a szövegképet. Egymás alatt háromnál több elválasztójel azonban szintén nem szép, ezért végső esetben az ilyen helyeken igazítsuk balra a bekezdést, az még mindig kevésbé csúnya, mint a “lyukas” szöveg. Az ugyanis megzavarja az ún. “szürke folt hatást”, megbontja a szöveg egységét. Ezt úgy figyelhetjük meg legkönnyebben, ha a szöveget kicsit távolabb tartjuk a szemünktől, esetleg hunyorgatunk, így a betűk vonallá olvadnak össze, a vonalak pedig jó esetben egyenletes szürke felületet alkotnak. Ilyenkor látszik, mennyire feltűnő, igénytelen az ilyen sor. Érdemes tehát a szavak elválasztására energiát szánni.

Itt megint felmerül a lehetőség, hogy a gépet bízzuk meg ezzel, ha az ismeri a magyar elválasztási szabályokat, s utána azért jó, ha ellenőrizzük, mert a nyelvi kivételeket néha eltéveszti, ha éppen nincs az adott szó a szótárában.

Az egymás után következő bekezdéseknek akkor is el kell különülniük, ha esetleg a bekezdés utolsó sora a tükör jobb széléig ér, ezért behúzást alkalmazunk. Ennek lényege, hogy minden bekezdés eleje kicsivel beljebb kezdődik. Többnyire egy kvirtnyivel, vagyis egy négyzetnyivel, azaz a betű magasságának megfelelő nagyságú közzel, ahogy ezen bekezdés elején is látható. Sokszor azonban az egyszerűség kedvéért csak a billentyűzet Tab gombjának leütésével kezdjük a bekezdést, mint e könyvben is mindenhol másutt. Ugyan beállítható, hogy a Tab leütésére mennyivel “ugorjon be” a kurzor, de általában a gépi beállított értékkel dolgozunk - lásd alább. Ez ugyan nem “szabályszerű”, de elfogadott.

Tompa kezdésnek nevezzük a behúzás nélküli kezdést (mint itt), melynek hátránya, hogy nem emeli ki eléggé az új bekezdést, ezért inkább csak olyankor alkalmazzuk, ha a kezdő sor felett közvetlenül nincs sor, tehát pl. fejezet elején, lap tetején.

Egyes esetekben, ha a szöveg sorszélessége a laptükör szélességének töredéke, több hasábos elrendezést alkalmazunk, mint pl. az újságok cikkeinél. Sok szövegszerkesztő képes kezelni több hasábot, ennek segítségével egészen “profi” külalakú lapok készíthetők.

A bekezdések közötti térköz megadásával meghatározhatjuk, hogy az egyes bekezdések előtt illetve után mekkora helyet hagyjon a szövegszerkesztő. Emellett beállíthatjuk azt is, hogy a bekezdésen belül az egyes sorok milyen távol legyenek egymástól, ez a sortávolság (sorköz). Ezeket általában kétféle mértékegységben is megadhatjuk: pontban, vagy a betűméret számszorosában. A leggyakrabban használt sorköz a szimpla vagy “egyes sortávolság” (mint ez is) - elég szellős ahhoz, hogy olvasáskor ne zavarják a szemet a szomszédos sorok.

A fentebb már említett tabulátorról annyit érdemes tudni, hogy az egyszerűbb szövegszerkesztőknél a szóköz billentyű többszöri lenyomásával egyenértékű a hatása (azt is mondhatnánk, hogy csakúgy, mint az írógépnél, ha ez nem volna következetlenség az általános bevezető ide vonatkozó megjegyzése után...), egy bizonyos “kulturáltsági” szint felett azonban összetett és jól használható eszközt jelent. A szöveg rendezésénél fontos, hogy egymás alá szánt szavak ne csak körülbelül legyenek igazítva, hanem határozott vonalat alkossanak. Ha táblázatos elrendezést szeretnénk készíteni, sokak számára kézenfekvő, hogy a szóköz-billentyű (Space) sokszori lenyomásával próbálják ezt elérni. Az eredmény legtöbbször kifogásolható, hiszen szemmértékre nehéz pontos vonalat alkotni. Ha tabulátorral igazítjuk a szöveget, hajszálpontos, igényes külalakot kapunk.

A szóközöket pontként, a tabulátorokat nyílként akkor láthatjuk a monitoron, ha bekapcsoljuk a “Nem nyomtatandó karakterek” (más szövegszerkesztőben: “Rejtett kódok”) megjelenítését. Érdemes ezt a fajta megjelenítést megszokni, több információt ad, jobban tudunk a szövegben tájékozódni - feltéve, hogy a szövegszerkesztőnk ezt lehetővé teszi.

Azt, hogy a tabulátor (Tab) billentyű leütésekor a kurzor mekkorát ugrik, két dolog határozhatja meg:

1.  A tabulátor alapértéke: a legtöbb szövegszerkesztőn adott, illetve beállítható, hogy mennyi az alapértelmezett tabulálási köz. Ez az egész sort egyenletes közökre osztja.
2.  Az egyedi beállítással létrehozhatunk akárhol, akármennyi, akármilyen típusú (lásd: következő bekezdés) tabulátort, így könnyebben formálhatjuk nekünk tetszőre a szöveget - ez a beállítás az egész aktuális bekezdésre vonatkozik.

Négy típusát különböztetjük meg a tabulátoroknak, aszerint, hogy a megadott pozícióhoz képest hogyan igazítja a szöveget. A balra igazítás a leggyakoribb, ekkor a Tab billentyű leütése után a megadott helyre ugrik a kurzor, és innentől kezdve folyamatosan gépelhetjük a szöveget, s az egymás alatti sorok bal széle képez függőleges vonalat. Jobbra igazítás esetén a tabulátor helyére begépelt szöveg “balra növekszik”, a jobb széle marad a bejelölt helyen. (Egész számok táblázatos egymás alá rendezéséhez is használható.) Középre igazításnál a begépelt szöveg a megadott pozíciótól jobbra és balra egyenlő hosszban “lóg ki”, így ad rendezett hatást. Aláírásnál alkalmazhatjuk például, amikor a név alá szimmetrikusan szeretnénk elhelyezni a címet (de a sor középre igazítása nem megfelelő, hiszen az aláírást inkább a jobb margóhoz közel szokás tenni):

.................................................

Sehallselát Dömötör,

iskolakerülő

Szó volt már arról, hogy számoszlopok helyiérték szerinti helyes ábrázolásához is segítséget adhat a tabulátor. A tizedes vagy decimális igazítású tabulátor megkönnyíti a dolgunkat, ha nem akarunk a számok egymás alá igazításával sokat vesződni. A rögzített decimális tabulátor figyeli a tizedesvessző (vagy tizedespont - ez beállítás kérdése) helyét, és pontosan úgy helyezi a számot, hogy a tizedes szeparátor a kívánt helyen legyen.

Jelölést is alkalmazhatunk, ami azt jelenti, hogy a tabulátorral “átugrott” teret valamilyen karakterekkel kitöltjük, például tartalomjegyzékeknél szokás a nagy távolságot - a sortévesztés elkerülése érdekében - pontokkal kitölteni:

1. fejezet (Bevezetés) 1

2. fejezet (Folytatás, részletek kibontása) 96

3. fejezet (Befejezés, zárszó) 426

A fenti példában az oldalszámok helyiérték szerinti igazítását jobbra igazított vagy akár tizedes tabulátorral is megoldhatjuk.

Kezdők számára nem magától értetődő, ezért érdemes átgondolni, hogy a speciális tabulátorok alkalmazása két lépésből áll: először beállítjuk a szükséges tabulátort (fajta, pozíció, esetleg kitöltés), tehát létrehozunk az adott bekezdésben egy tabulátor-lehetőséget, másodszor pedig a szöveg megfelelő helyén leütjük a Tab billentyűt, tehát elhelyezünk a szöveg betűi között egy tényleges tabulátor-karaktert, ekkor ugrik a kurzor az előbbi beállítással meghatározott helyre.

A betűtípusokról, a betűk osztályozásáról a korábbiakban már szóltunk, itt csak néhány apróságra érdemes kitérni.

Albert Kapr szerint a szöveg mondanivalója meghatározza az alkalmazandó betűtípust. Ez a gondolat könyvekre vonatkozik, a szövegszerkesztő hétköznapi használatára inkább az olvashatóság és a praktikum követelménye áll fenn. Általános szövegre leggyakrabban a Times New Roman-t használjuk, ami jó helykihasználású, jól olvasható. A változat (félkövér, dőlt, stb.) a szövegrész funkciójától függ, a kiemelésnél bővebben olvashatunk erről. Figyeljünk arra is, hogy álljon a CE jelzés is a betűtípus mellett. Ez biztosítja a korrekt magyar ékezetes betűket. (A CE rövidítés egyébként a Central European, azaz közép-európait jelenti.)

A betűméret folyamatos szövegnél 9, 10 esetleg 12 pontos legyen, ennél nagyobbat csak mesekönyvekben, kisgyerekek számára célszerű alkalmazni, a 9-esnél kisebb szöveg tartós olvasása pedig nagyon igénybe veszi a szemet.

Miután a korábbi pontokban beállítottuk a szöveg fő jellemzőit, a késznek nevezett dokumentumot utoljára mentsük el, hogy biztosan a végső alakot őrizzük meg.

Valamelyik szövegszerkesztő leírásában olvasható, hogy egy dokumentumot akkor nevezünk késznek, ha beleuntunk az állandó módosítgatásba (J ). Van tehát egy optimális ráfordítandó energia, amely kell ahhoz, hogy a nagy hibákat elkerüljük, s átlagosan szép külsőt adjunk a munkánknak, de fennáll az időpocsékolás veszélye, ha mindennapos munkáknál a szöveg tökéletességére való törekvés lebeg a szemünk előtt.

Ismét egy gondolat a géppel szembeni bizalomról: legyünk elővigyázatosak, s fontos anyag esetén készítsünk hordozható mágneslemezre biztonsági másolatot.

Ha eljutottunk eddig a pontig, akkor - jó esetben - már könnyű dolgunk van, innen a munkát - néhány alapbeállítás után - a gépre bízhatjuk. A nyomtatók típusairól a hardverrel foglalkozó alfejezetben olvashatunk (részletesen a szakkönyvekben és -lapokban), itt csak a gyakorlati apróságokra térünk ki.

A nyomtatási parancs legtöbbször a File menüpontból érhető el. A parancs kiadása után általában be kell írnunk, hány példányt kérünk, s legtöbbször megszabhatjuk, hogy a gép ne a teljes dokumentumot nyomtassa, hanem csak egy megadott tartományt.

Többször volt már szó a nyomtató felbontásának beállításáról. Ez azt jelenti, hogy meghatározhatjuk, nyomtatáskor milyen finom képet kapjunk a szövegről. A nagy felbontású nyomtatás több időbe telik, a durva, vázlatszerű kép gyorsabban készül el, ezért hosszabb szövegről, a készítés, szerkesztgetés, átolvasás, hibajavítás szakaszában, tehát a formázás előtt érdemes ilyet készíteni (lásd 2, 3. pont), s a finomítási szakasz előtt elég beállítani a végső felbontást.

Mielőtt a tényleges nyomtatást “megkockáztatnánk”, érdemes megnézni a képernyőn, hogy milyen lesz a papíron kapott végeredmény. Gyorsabb és olcsóbb itt észrevenni és rögtön javítani egy hibát, használjuk tehát ki ezt a lehetőséget, ha képes rá a szövegszerkesztőnk. (Ezt több DOS-os szövegszerkesztő is tudja, így pótolja a tényleges forma normál megjelenítésének hiányát.)

Hosszabb szövegnél (a lapok kidobásának módjától függően) szükség lehet arra, hogy a nyomtatást fordított sorrendben kérjük, tehát hogy az utolsó oldallal kezdje, és az elsővel fejezze be, sok helyen ezt is beállíthatjuk.

Több program képes az ún. háttérnyomtatásra, ami azt jelenti, hogy nem kell a további munkával megvárnunk, mire a teljes szöveg papírra kerül, hanem a gép néhány másodperc alatt memóriába tölti az információt, és utána szerkeszthetjük tovább a szöveget, amíg a nyomtató dolgozik.

Nagyobb munkáknál, pl. hosszabb dolgozat, könyv írásakor fontos, hogy a mű szerkezetét átlássuk. Ez biztosítja, hogy ne vesszünk el a részletekben, s ez teszi lehetővé azt is, hogy az egyes szövegrészek, fejezetek helyes, jól követhető sorrendjét meg tudjuk határozni. Nagy segítséget nyújt ehhez egyes szövegszerkesztők szolgáltatása, a “vázlatszerkesztés” vagy “szerkezeti nézet”, amely támogatja ezt a munkát. Az alapgondolat az, hogy mielőtt a részletekbe merülnénk, határozzuk meg a teljes dokumentum tervezett vázát, rögzítsük a keretet, amelyet szeretnénk tartalommal kitölteni. Ha ezt konkrét főcímek, alcímek és esetleges további hierarchia leírásával megtesszük, utána már nem kell attól tartanunk, hogy valami fontos témakört kifelejtünk.

A képen a Word for Windows 7.0 vázlatszerkesztőjét látjuk. Érdemes megfigyelni, hogy milyen könnyű eligazodni így egy 30-35 oldalas anyagban.

A gyakorlatban persze egy könyv, dolgozat írása “két oldalról” is indulhat:

1. Felülről lefelé:

Ezt a fejezetet szinte feleslegesnek is tekinthetnénk, hiszen az utóbbi kb. harminc oldalban láthattunk szinte mindent a felsoroltak közül, mégis néhány példát érdemes megnézni.

A grafikus felületre épülő szövegszerkesztők általában nagyon jól együttműködnek rajzolóprogramokkal, átveszik azok eredményeit, s nem kell nagy művészet ahhoz, hogy dekorációként

Komolyabb munkánál pedig, ha képletekkel számolunk, nemcsak a másodfokú egyenlet megoldóképletét szerkeszthetjük meg,

 

 

hanem szinte bármilyen, akár teljesen valószínűtlenül bonyolult képletet is elkészíthetünk:

A fentiekből láthatjuk, hogy a képlet összetettségének a számítógép (elvileg) nem szab határt. (Ne feledkezzünk el azért arról, hogy hasonlóan komplikált művelet előtt mentsük el a szöveget, mert bármi megtörténhet...)

Ha pedig az adatokat az áttekinthetőség érdekében szeretnénk táblázatba foglalni, megtehetjük, a programok nagy része menüből elérhetően, könnyen kezelhetően támogatja ezt a műveletet is:

 

Tetszési index (%)	Első  Editor	Másik  Editor	Új szöveg- szerkesztő	Legújabb  Editor
Gépigény	100	100	44	38
Kezelhetőség	16	12	80	100
Ár	100	82	26	8

 

Ráfoghatjuk, hogy ez eddig még tulajdonképpen csak grafika volt, nem kellett számolni semmit, pedig sok szövegszerkesztő arra is képes. Az előző táblázatban szereplő értékek átlagát a szövegszerkesztő program számolta ki:

 

Tetszési index (%)	Első  Editor	Másik  Editor	Új szöveg- szerkesztő	Legújabb  Editor
Gépigény	100	100	44	38
Kezelhetőség	16	12	80	100
Ár	100	82	26	8
Átlagérték

Ha pedig segítségül hívjuk - szintén a szövegszerkesztőn belül - valamelyik grafikon-készítőt, akkor az előbbi adatokat látványosan meg is jelentethetjük.

A grafikonokról bővebben a következő, Táblázatkezelés c. alfejezetben olvashatunk. A két programfajtát (a szövegszerkesztőt és a táblázatkezelőt) összehasonlítva elmondhatjuk, hogy - bár jelentős minőségi különbség tapasztalható, mindkét programcsalád a saját területének mestere, mégis - a felhasználói igények miatt egyre inkább átfedés tapasztalható a két terület között. Jogos elvárás, hogy ne kelljen egy tudományos dolgozat szerkesztése közben egyetlen képlet, táblázat vagy grafikon miatt egy másik programot indítanunk, legyen képes alapszinten megoldani ezt a feladatot egy szövegszerkesztő is.

• Albert Kapr: Könyvtervezés, könyvművészet. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1971.
• Albert Kapr: 101 tétel a könyvtervezéshez. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1978.
• Nyomdaipari enciklopédia - Főszerk.: dr. Gara Miklós. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977.
• Garai Péter - Kelemen Eörs: Betűritmus a fényszedésben. Fényszedő Központ Kft., Budapest, 1990.
• Kenczler Mihály: Grafikai tervezés laikusoknak - PC World, Budapest, 1995. november - 1996. május (cikksorozat)
• Virágvölgyi Péter: Észrevételek egy nem laikustól. PC World, Budapest, 1996. augusztus
• Sz. Kuncze Magdolna: A kézirat. Útmutató tankönyvszerzők és -szerkesztők számára (OKI Pedagógus Szakma Megújítása

Projekt) - Korona Kiadó Kft., Budapest, 1993.
• Dr. Koncz József: Irodai alkalmazások: szövegszerkesztés. Informatika sorozat 6. - Graduation Bt., Törökbálint, 1994.
• Molnár Mátyás: Word 5.5. ComputerBooks, Budapest, 1992.
• Gerő Judit - Reich Gábor: Word for Windows 6.0. ComputerBooks, Budapest, 1994.
• Helyesírási és tipográfiai tanácsadó. Szerk.: Timkó György. Nyomdaipari Egyesülés, Budapest, 1972.
• Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.
• Nyomdatitkok, avagy a nyomdai megrendelők kézikönyve. Szerk.: Korompay János. Delta Szaklapkiadó, 1987.
• Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.
• Daniel Sillescu: PC-lexikon. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1994.
• Bernáth Miklós: Számítógép? Számítógép! Pécs, 1992.
• Szántó Tibor: A betű és a korszerű betűművészet rövid áttekintése. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982.

A szövegszerkesztők mellett az egyik legnépszerűbb alkalmazás csoport a táblázatkezelőké, melyek az iskolai és tanfolyami oktatások “második nagy blokkját” képezik. A mai modern táblázatkezelő programok rengeteg mindent tudnak, s ennek a tudásnak az átlag felhasználó csak kis részét használja ki. A talán legnépszerűbb és leggyakrabban oktatott program a Microsoft Excel, melyre a következő szellemes megállapítás született:

A táblázatkezelő programok közül az első legnépszerűbb (ma is sok helyen használják a legújabb verzióit) a Lotus 1-2-3 volt. Ennek a programnak nagyon sok eleme, funkciója, kezelési sajátsága szabványként terjedt el - s az összes táblázatkezelőben használható, pl.: a cellák tartalmának újraszámolása (F9), vagy az abszolút és relatív hivatkozás közti váltás (F4) stb.

Ha egy táblázatkezelőt (régebbi elnevezésén számolótáblát) elindítunk, akkor egy a képernyő nagy részét kitöltő táblázatot kapunk:

Ez a táblázat azonban csak egy töredéke annak, ami a rendelkezésünkre áll. Mi csak az óriás tábla bal felső sarkát látjuk. Érdekes feladat fiatalabb és idősebb generáció számára egyaránt, hogy ha egyesével kéne kitölteni az összes cellát (Excelben: 256 x 16.384 = 4.194.304 !) úgy, hogy egy cellába csak egy karakter kerüljön, akkor mennyi ideig tartana a munka. A legvadabb tippek fognak születni, de általában alábecsülik a körülbelüli időt, ami olyan 11 nap. Az ellenőrzés: kérjünk meg egy tanulót, hogy amilyen gyorsan csak tud kezdjen kitölteni egy cellasort. Nézzük meg, hogy 10 másodperc alatt hány karaktert ír be. A kapott értékből kiszámoltathatjuk, hogy 4.194.304 cellát mennyi idő alatt töltenének ki.

Ez a feladat sok mindenre jó. Megmutathatjuk, hogyan lehet alapvető számolásokat végeztetni a programmal, megismerjük a cellák értelmét (lehet cellahivatkozásokkal számolni) stb.

Vizsgáljuk meg ezután néhány pontban, hogy mire jó egy táblázatkezelő program:

• A cellákba írt számokkal matematikai műveleteket végezhetünk. A számok megváltoztatása az eredményt azonnal módosítja, legalább is az Excelben ez az alapbeállítás. Van olyan táblázatkezelő, ahol az automatikus újraszámolást nekünk kell beállítanunk.
• A gyakran használt számolási eljárások felírása helyett függvényeket alkalmazhatunk. Minden táblázatkezelőben százas nagyságrendben vannak függvények, különböző csoportokba rendezve: matematikai és trigonometriai, statisztikai, adatbázis-kezelő, pénzügyi, dátum és idő, logikai, szöveges.
• Adatnyilvántartásokat valósíthatunk meg. A nyilvántartott adatokat egyszerű eszközökkel kezelhetjük; különféle szempontok szerint sorba rendezhetjük, feltételtől függően válogathatunk közülük, valamint kimutatásokat készíthetünk. Alkalmas a program egyszerűbb iskolai nyilvántartások (könyvek, ebédeltetés stb.) vezetésére is.
• Számításainkat elemezhetjük, több változatot megvizsgálhatunk.
• Táblázatainkat tetszetős külsővel ruházhatjuk fel, ami egyben az áttekinthetőséget is szolgálja.
• Adatainkból egyszerű eszközök segítségével grafikont készíthetünk. Ez az a téma, amit az alábbiakban kicsit részletesebben be is mutatunk, ugyanis ez e programok leglátványosabb része, amit minden szinten - különböző mélységben - be lehet mutatni.

Numerikus fogalmak megjelenítése általában könnyebb, ha a számokat átalakítjuk szavak, szimbólumok, nyilak, és más táblázathoz szükséges jelek kombinációjává. Az emberek könnyebbnek és érdekesebbnek találják az információ megértését, és az üzenet gyorsabban jut el hozzájuk, mint azokhoz, akik csak számokat és a hozzájuk tartozó szöveget látják.

A diagramokat használjuk az olyan összetett adatok nagy mennyiségének összegzésére is, amelyeket máshogy nehéz lenne megérteni (gondoljunk csak pl. a térképekre, ami a magasság-adatokat ábrázolja a hely függvényében). Sokszor különböző kapcsolatokat vehetünk észre, amit máshogy nem láthatnánk.

Annak ellenére, hogy a diagramok nagy számú változatait alkalmazzák az oktatásban, üzleti életben, elkészítésük alapvető lépései megegyeznek:

1.lépés a táblázat jellemzőinek meghatározása. Általában, egy táblázat valaminek a része, mint például egy bemutatóé vagy egy nagyobb dokumentumé. Ritkán készítünk táblázatot önmagáért, a bemutató tárgya jelentősen meghatározza a táblázat jellemzőit, de a táblázaton belül az adatot számos módon mutathatjuk be. Tehát, el kell döntenünk, hogy mi a tárgya az adott táblázatnak. Például, ez egy olyan táblázat, ami az iskola elmúlt néhány évi eredményeit mutatja be, vagy egy olyan, amelyik öt különböző osztály év végi átlagát veti egybe?

Minden táblázatot egy gondolat bemutatásához tervezünk. Az egyik probléma, ami felmerül egy tapasztalatlan tervezőnél, a túl sok információ besűrítése egy egyszerű táblázatba. Ez egyébként a grafikon értelmezését is megnehezíti, vagy lehetetlenné teszi.

2.lépés az adatok összegyűjtése. Ez lehet egy papírdarabra írt megjegyzés, de lehet sokévi adatgyűjtés eredménye egy adatbázisban. Mivel a táblázatok adatai igen meggyőzőek lehetnek, ezért az adatokat gondosan kell megválasztani, hogy megerősítsék a jelentős pontokat. Senki nem akarja, hogy a közönsége félreértse az üzenetet.

Továbbá, csak azért, mert rendelkezünk 10 év adataival, nem feltétlenül szükséges fel is használnunk azokat, mert a grafikonjaink könnyen áttekinthetetlenné válhatnak, ha túl sok adatot ábrázolunk. Ha a táblázat tárgyához csak az adatok egy része szükséges, akkor az adatoknak csak azt a részét kívánjuk felhasználni. Talán csak 1 év, vagy 1 hónap adataira van szükségünk a rendelkezésre álló 10 év adataiból.

Természetesen lehet, hogy már össze vannak gyűjtve az adatok a dokumentum vagy a prezentáció számára, de pontosan meg kell határozni, hogy az adathalmaz melyik része jelenjen meg a táblázatban. Így, ha valójában még nem is gyűjtöttük össze az adatokat, legalább el kell döntenünk, hogy melyik része kerüljön felhasználásra.

3.lépés a használandó adatokhoz és a feladat tárgyához legmegfelelőbb diagramtípus kiválasztása. Képzeljük magunkat a diagram helyébe. Éppen úgy, mint az autószerelő, akinek a megfelelő eszközt kell kiválasztania, egy táblázattervezőnek is képesnek kell lennie a legmegfelelőbb típus kiválasztására. Meg fogjuk vizsgálni a rendelkezésre álló formátumok választékát részletesen a fejezet hátralevő részében.

4.lépés a diagram megvalósítása. A diagram elkészülte után nem árt, ha megnézetjük a diagramot egy vagy több olyan emberrel, akik tisztában vannak a használt adatokkal. Ők könnyen megérthetik és visszaadhatják a kifejezni kívánt üzenetet. Ha nem tudják, akkor az ábra nem olyan világos, mint amilyennek kellene lennie és további fejlesztésre van szükség. Néha a megfigyelők azt is meg tudják mondani, hogy a diagram mely része szorul fejlesztésre.

Ez talán a legfontosabb kérdés. Ráadásul a modern táblázatkezelők széles grafikon-választéka sokszor inkább zavar, mint segít. Nem jól megválasztott típus esetében félreértelmezhetőek az adatok, nem érjük le a kitűzött célt.

Remélhetőleg az alábbiak segítséget nyújtanak a helyes választásban. Nem biztos, hogy az összes típust megtaláljuk az általunk használt programban. Az egyes típusokon belül sokszor további altípusok is vannak, melyekkel tovább finomíthatjuk közlendőnket.

Pie - tortagrafikon (kördiagram)

Alkalmanként, a megjelenítendő adat felosztható az egész mennyiség részeire. Az ilyen adat neve lehet piaci részesedés, százalék, felbontás, vagy pártszimpátia. Figyeljük meg, hogy a kördiagram az a tipikus grafikon, ahol nincs szükség koordinátarendszerre. A kör minden szektora, vagy cikke a teljes összeg egy részét képviseli.

A kördiagramok ideálisan ábrázolják egy adathalmaz komponenseit. Szolíd kördiagramként is megjelenhetnek, de a hang-súlyosabb körcikkeket ki is robbanthatjuk. Figyeljünk arra, hogy 5-6 adatnál többet ne ábrázoljunk, mert áttekinthetetlen lesz az ábra. (Van olyan táblázatkezelő, ahol 12-ben van maximálva a körcikkek száma.)

Bar - hasáb, oszlop grafikon

Az oszlopdiagramoknak alapvetően két változatuk van: vízszintes és függőleges. Az időfüggő adatok esetében általában a függőleges oszlopok a legalkalmasabbak, mivel az idővel mindig a balról-jobbra mozgást társítjuk. Az oszlopok magassága jelzi az adat értékét a hozzátartozó periódusra vonatkozóan. Amikor az adatok egy csoportját kívánjuk megjeleníteni, akkor vagy csoportosított vagy halmozott oszlopdiagramot használunk. A csoportosított oszlopdiagramban az oszlopok minden típusa különböző árut jelöl ugyanarra a periódusra. Ha az áruk összmennyisége is érdekel minket, akkor az egyes áruk oszlopait egymásra is helyezhetjük. Figyeljük meg, hogy még mindig jól látható az egyes áruk relatív mérete, de a hangsúly az összegen van. Ha az egyes tételek aktuális értékét akarjuk könnyen meghatározni, akkor inkább a csoportosított diagramot használjuk.

Line - vonalas diagramok

A vonalas (térben: szalag) diagramok trendeket ábrázolnak egy időtartamban.

Ezek a trendek emelkedő és ereszkedő vonalak formájában jelennek meg, amelyek magas, illetve alacsony értékeket és gyors mozgást vagy stabilitást jelentenek. A vonalas diagramot sok adat esetében érdemes választani. A vonalas diagramok kiemelik az adat folytonosságát egy időperiódusban. Habár a legtöbb program lehetővé teszi az egyes pontok értékének kijelzését, ha szükséges, a vonalas diagram fő erénye inkább az általános változások ábrázolása, mintsem a sajátos értékek megjelenítése.

Ha számos trendet kívánunk összehasonlítani, akkor több vonal kerül az ábrára, mint pl. itt. Vigyázzunk, mert a túl sok vonal nehezen olvashatóvá teszi a táblázatot. Egy megoldás, ha a diagramot két vagy több diagrammal helyettesítjük, főleg ha ugyanarra a lapra nyomtatjuk (vagy ugyanazon a bemutató diagramon jelenítjük meg).

Area - terület diagram

A vonalas és a halmozott diagram keresztezése a terület diagram. Ahogy a vonalas diagram, a terület diagram is inkább az adatok folyamatos változását mutatja, mint az egyes értékek megjelenítését. Azonban a halmozott diagramhoz hasonlóan, a tételek adatai egymásra halmozódnak és a hangsúly az értékek kombinációján van.

Surface - felszín grafikon

Míg az eddigi diagramoknak van két- ill. háromdimenziós fajtája is (az ábrák a látványosabb 3 dimenziós mutatják), addig ez a diagram csak háromdimenziós. A felületdiagramon nem adatsorokat ábrázolunk, hanem egy-egy értéksávot jelölünk egy színnel. Az X és Z tengelyek beosztása egységnyi, a Z érték pedig az értékek nagyságát reprezentálja. Így az adataink értékének felhasználásával egy felület jeleníthető meg. Az alábbi példa a Z=X*Y*COS(X*Y) matematikai függvény eredményét ábrázolja.

Ez a grafikon matematikai függvények bemutatására, ábrázolására kiválóan alkalmas, de pontos értékeket róla leolvasni szinte lehetetlen.

Scatter - pont vagy XY grafikon

Ez a diagramtípus mérési eredmények ábrázolására készült. Ha az adatokat nem növekvő sorrendben vittük be a táblázatba, a diagram ezek értékét akkor is növekvő sorrendben helyezi a megfelelő tengelyre. Az eddigi diagrammok csak azonos távolságra eső “X” értékek megjelenítésére szolgálnak, mégpedig olyan sorrendben ahogy ezt a táblázatban leírtuk.

Az XY diagramra jó példa: út-idő diagram. Ebben a diagramtípusban akár X tört értékéhez is rendelhetünk Y értéket.

Radar - sugár grafikon

Ez a grafikonfajta leginkább egy “körbetekert” vonalgrafikonra hasonlít, a Távol-Keleten kedvelt megjelenítési forma. A sugárdiagram lényege, hogy minden kategóriához külön értéktengely tartozik. Az értéktengelyek egy közös pontból indulnak ki, s egy-egy vonal egy-egy adatsor pontjait köti össze.

Doughnut - perec diagram (szó szerint: fánk)

Olyan fajtája a kördiagramnak, amelyben nemcsak egy adatsorozat ábrázolható. Az ábrán pl. két terület alma és körte termése ábrázolható, a külső kör ábrázolja az egyik, míg a belső a másik terület adatait. Természetesen túl sok sorozatot nem érdemes össze zsúfolni egy kis méretű grafikonra, mert akkor nem lesznek jól láthatóak az összefüggések.

Hi-Lo - magas-alacsony vagy gyertyadiagram^*

Ez a diagram csak három adatsor megjelenítését teszi lehetővé. A három adatsor a minimum, a maximum és a záró érték jellegű adatsor. A diagram jól szemlélteti az előfordult minimális és maximális értékeket, illetve a köztük való eltérés nagyságát. Ezeket a különbségeket egy-egy függőleges vonal jeleníti meg. A függőleges vonalon a vízszintes áthúzás a záró értéket jelenti.

Nagyon jól szemlélteti, hogy a pillanatnyi állapot hogyan viszonyul a két szélső értékhez. Ha a záró érték kívül esik a minimum-maximum területe, akkor átveszi a szélsőérték szerepét.

A gyertyadiagram egyik gyakori alkalmazási területe a bankok árfolyamfigyelése, mivel a bankok számára nagyon fontos információ mind az árfolyam minimális, illetve maximális értéke, mind a záróérték helyzete a két szélsőértékhez viszonyítva.

A grafikontípusok megismerése után vegyük át röviden, hogy mivel érdemes még foglalkozni egy táblázatkezelő oktatása során. Táblázatok készítése, formázása. Függvények (természetesen életkorhoz és tudáshoz alkalmazkodva). Abszolút és relatív hivatkozás, adatbázis létrehozása, műveletek benne (mindkettő csak magasabb szinten).

Ez a felhasználói programok oktatásának legnagyobb kérdőjele. A legtöbb helyen egyszerűen kihagyják, van ahol a táblázatkezelés témakörében előkerül és van ahol ez van a központban. Az biztos, hogy a NAT is nagy súlyt fektet az adatbázisokra.

Persze adatbázis-kezelés és adatbázis-kezelés között nagy különbség van. Érthetjük ez alatt egy adatbázis elkészítését, adatokkal való feltöltését és érthetjük egy adatbázisban való keresgetést is. Ez utóbbi nem igazán nagy probléma - tulajdonképpen az Internet részét képező World Wide Web használata (a “webbezés”) is egy ilyen művelet.

Ha úgy döntünk, hogy oktatjuk az adatbázis-kezelés, és nem csak használói szinten, akkor az első és legfontosabb lépés egy egyszerűbb adatbázis felépítésének bemutatása. Ennek talán legjobb példája egy táblázat.

 

Név	Születési év	foglalkozás	lakhely	hobby
Varga Zita	1985	iskolás	Pécs	olvasás
Varga Szilvia	1990	iskolás	Pécs	babázás
Bernáth Réka	1994	óvodás	Pécs	rajzolás

 

Az oszlopok első sorában lévő adat a mezőnév (field name). Ezzel meghatározzuk, hogy melyik oszlopban milyen tulajdonságát tartjuk nyilván egy embernek, vagy egy árunak. Az adatbázis egyes sorait rekordoknak (record) nevezzük. Egy rekordban egy emberre vagy árura vonatkozó adatok vannak. A rekord legkisebb egysége a mező (field). Az egy oszlopban szereplő mezők ugyanolyan típusúak. Komolyabb adatbázis-kezelőkben (Dbase) definiálni kell a típust is, pl. numerikus, sztring stb. Ha egy táblázatkezelővel dolgozunk, akkor elég csak mezőnevet adni, a program nem figyel arra, hogy oda megfelelő adatokat írunk-e be.

A teljes adatbázis-kezelés lépései:

1. az adatbázis megtervezése (mik legyenek a mezőnevek, szükség esetén milyen típusúak legyenek);
1. az adatbázis létrehozása, definiálása;
1. az adatbázis feltöltése;
1. rendezések végrehajtása;
1. használati jogosultságok beállítása (ha lehet, és ha szükséges);
1. az adatbázis használata: keresések, feltételes keresések, összetett keresések.

A leglátványosabb csoport, hasznos, ha be tudunk mutatni egyet. Sokfajta grafikus program van, az egyszerű rajzolótól (PaintBrush), a bonyolultabb grafikai műveletek elvégzésére alkalmas (CorelDraw) és bemutatókészítő (WordPerfect Presentations, Microsoft PowerPoint) programokon keresztül a mérnöki tervező programokig (AutoCAD).

Hogy melyiket választjuk, az függ a helyi tantervünk célkitűzésétől, az iskola profiljától és természetesen a hardverfeltételektől. Ez utóbbi talán a legkényesebb pont, mert a felhasználói programok közül ezek a leginkább hardverfüggők. Nagyon egyszerű rajz-programocskák azonban már XT-kre is léteznek, s itt jól tudunk kapcsolódni a programozáshoz is: LOGO - teknőcgrafika.

Ha van rá lehetőségünk érdemes egy bemutatókészítő programmal foglalkoznunk, ugyanis itt egy jó keretbe, ti. egy bemutató (slide-show) elkészítésébe foglalhatunk nagyon sok lehetőséget, trükköt. Tisztázni lehet a pixeles és vektoros rajz közti különbséget, bemutatható a bittérképes rajz, hang- és képeffektusok használhatók stb.

 

Vektorgrafikus programok	Pixelgrafikus programok
a kép koordinátáit tárolja a program, ezért a fájl mérete kicsi	a kép minden egyes pontját tárolja a program, ezért a fájl mérete nagy
könnyebben nagyítható, kicsinyíthető, forgatható stb.	körülményesebbek ezek a műveletek, sokszor arányromlással jár együtt
nem lehet beleradírozni, csak egész képelemek törölhetők	radírozható, pontonként javítható - retusálható
nehézkes színezés	akár pontonként is színezhető

 

• Bernáth Miklós - Kovács Balázs: A bemutatókészítés művészete - WordPerfect Presentations 2.0 for Windows. Flag Kft., Bp., 1995.
• Bartha Gábor: Nagy Corel könyv I-II. LSI Oktatóközpont,Bp., én.
• Minden, grafikus programokat bemutató könyv.

Ebbe a csoportba tartoznak mindazok a szoftverek, melyek egy-egy tantárgyhoz, témakörhöz kapcsolódnak. Vannak programok, melyek az “általános” oktatásba bekapcsolhatók, s vannak, melyek speciális esetekben pl. matematika tagozat esetén nyújthatnak segítséget. Minden esetben szükség van az adott tárgyat tanító kolléga segítségére, együttműködésére és leginkább igényére, hogy ilyeneket mutasson be a tanítványoknak. Ma már szinte minden témához vannak teszt- és felkészítő-programok, melyek szüntelen visszacsatolásokkal biztosítják az önálló tanulást, az önellenőrizhetőséget, az objektív értékelhetőséget.

Az “egyéb programok” csoportba sorolandók a célprogramok, melyek egy-egy feladat (feladatcsoport) elvégzésére készültek: pl.: számlázó program, könyvelő program, térképprogram stb.

Végül, itt kell megemlíteni a (számítógépes) gépírást segítő programokat, és a minden különösebb segédprogram nélküli gépírás tanítást. Egyre több helyen ismerik fel ennek a fontosságát, mert nem sokat ér pl., ha szuper módon ismer valaki egy szövegszerkesztőt, de idejének nagy részét a betűk megkeresésével tölti.

Itt nyilvánvalóan nem az a cél, hogy profi gépírókat képezzünk, sőt még az is elfogadható, ha nem tanulnak meg a tanítványok “vakon” gépelni, de legalább felgyorsulnak a szöveg bevitelében, a billentyűzet kezelésében.

Van olyan iskola, ahol az operációs rendszer megismerése után egyből a gépírás oktatása következik. Ha nekünk is megtetszik az ötlet, mindenképp előbbre kell ezt a részt sorolni oktatási programunkban. Természetesen a tanulás és gyakorlás valamilyen számítógépes szövegszerkesztőn (editoron) történik, így annak alapszintű kezelése kell hogy az első lépés legyen.

Ez az az ismeretkör, ami egy gépírás tankönyv^* segítségével (és némi szorgalommal) önállóan is elsajátítható, bár kétségkívül gyorsabb és pontosabb, ha egy szakképzett oktató irányításával történik. (A tankönyv egyébként mindenképpen szükséges a tanuláshoz.)

A multimédia (MM) fogalom alatt az ismeretek elsajátításának olyan új, az egyéni tanulás segítésére kitalált eddigi leghatékonyabb módját értjük, amely lehetővé teszi az elsajátítandó ismeretanyag egyes részleteinek tetszés szerinti számú ismétlését, újrajátszását, a többi érzékszerv egyidejű használata révén hatékonyabb bevésését, memorizálását megértését, mindezt a felhasználó egyedi igényével, egyedi megértési szempontjainak messzemenő figyelembevételével, az egyéni időrendbe ágyazva, kellemes, korszerű módon. Régebben a számítógépek elterjedése előtt multimédia alatt olyan háromnál több eszköz vagy anyag együttes alkalmazását értették, amelyek egymás szerepét hatékonyan kiegészítették (pl. hangosított diasorozat). Ma a multimédia – a többcsatornás információátvitel hordozója – elsősorban a hangkeltési és mozgókép-lejátszási lehetőséggel ellátott számítógépet jelenti. Az ilyen programok nagy tárolási igényük miatt szinte kizárólag CD-ROM-on jelennek meg.

Nem minden CD-ROM interaktív multimédia, mert a program és az ember közti kommunikáció alternatív visszacsatolásai adják az interaktivítást.

A multimédia jellemzői:

• A multimédia rendszerek integrálni képesek szinte valamennyi taneszközt (nyomtatott, audiovizuális és elektronikus médiumok stb.), amelyet az emberiség a nevelés története során alkalmazott a megtanulandó és a tanulásirányító információk közvetítésére.
• A multimédia anyagok alkalmasak arra, hogy a tanuláselméleti eredményeket, többek között a programozott oktatás pozitív tapasztalatait a MM programokba beépíthessük (egyéni ütem, aktivitás, önellenőrző lehetőség stb.) Nincs akadálya, hogy az egyénhez alkalmazkodó programok készüljenek, hiszen a MM szinte korlátlan nagyságú, jól strukturált információhalmaz esetén is végtelen sokféle bejárási lehetőséget biztosít úgy, hogy bejárás közben az információ elérésének időtartama elfogadhatóan kicsiny.
• A multimédia-rendszerek emberközpontú, felhasználóbarát rendszerek, amelyek a számítógépet az interaktív MM eszközök lelkét úgy csempészik be a művelődés és szórakoztatás eszközévé, hogy számítástechnikai ismereteket a felhasználótól egyáltalán nem igényelnek, elterjedésüknek a különleges szakismeret nem akadálya.
• Számos új oktatástechnikai eszköz széleskörű elterjedésének komoly akadálya volt, hogy nem készült hozzá kellő mennyiségű és minőségű információhordozó. Minthogy a MM programok készítését olyan felhasználóbarát szerzői nyelvek segítik, amelyek a szerzőktől nem kívánnak speciális számítógépes programozói ismereteket, várható, hogy MM programban nem lesz hiány.
• A multimédia eszközök és anyagok nemcsak a művelődés, hanem a szórakozás eszközei is. Az igények miatt tömegcikké válhatnak, és emiatt várható, hogy az áruk rövid időn belül elfogadhatóan olcsó lesz, és így nem lesz akadálya, hogy minden iskolában, könyvtárban, háztartásban jelen legyenek.
• Kísérletek igazolják, hogy a MM-t felhasználó oktatás, tanulás során az ismeretek elsajátítási aránya lényegesen javulhat, miközben a tanulásra fordított idő a hagyományoshoz képest számottevően csökkenhet. Mindez az iskolai oktatáson túl a felnőttek képzésében, tovább- és átképzésében különös jelentőségű.

A következő néhány sor kedvcsináló szándékkal került be a kiadványba. A választék napról-napra bővül, rengeteg kiadvány jelent meg az utóbbi évben.

Az 1993-ban kiadott “Politika”, az első olyan magyar mű, amely a multimédia minden lehetőségét kihasználta. A lemez az 1944 és 1989 közötti évek magyar politikatörténetét foglalja össze, és járja körül hanggal, képpel, videóval, írott anyaggal. A kor történelmét megismerni kívánó olvasó valóságos magánarchívum birtokába jut, amelyben fellapozhat bármely fontosabb párthatározatot és más dokumentumot az egypártrendszer korszakából. Megnézheti, meghallgathatja hozzá a korabeli politika valamennyi főszereplőjének egy-egy beszédét, vagy valamilyen jelenet filmfelvételét, és elolvashatja a monitoron a kor minden jelentős politikai személyiségének életrajzát. Részletes kronológiát is kap mindehhez, továbbá plakátokat, rajzokat, újságcikkeket, zenei részleteket. A lemez mozgóképanyaga több mint egyórányi, és a látható-hallható-olvasható dokumentumokat több száz oldalnyi tanulmány segíti értelmezni.

A “Manóka-land”, ami lehetne Manó kaland (kiadója a Profi-Média Kft) is játékos képességfejlesztő oktatóprogram kisiskolásoknak, mely valóban tanít, fejleszti a gondolkodást, és szórakoztat. Ráadásul nem egy hétvégére szól. Így kettős célt képes elérni: ismereteket ad át, miközben megtanítja a gyerekeket a számítógép használatára. A fejlesztők pedagógiai gyakorlatát dicséri, hogy az egész programban hangos segítséget kapunk, vagyis sohasem írott szövegre kell támaszkodnunk, hanem élőszóban, gyerekhangon lehet megismételtetni, hogy mi is a feladat, illetve mit kell tenni a továbblépéshez. Megunhatatlan, és csak többszöri nekifutásra játszható-tanulható végig. Éppen ezért nagyon ésszerű szolgáltatása, hogy megőrzi a kilépés pillanatbeli állapotot, így legközelebb ugyanott folytatható a világ megismerése gyerekszemmel, ahol legutóbb abbahagytuk. Indításkor hat vezető figura közül kérhetjük, hogy (a háttérben) állítsa össze a kérdések és feladatok sorát, ez után pedig a két helyszín Gombdomb, illetve Kártyavár közül kell választanunk. Összesen nyolc témakört érint a CD: a Kártyavár címszó alatt az iskola, a közlekedés, a lakóhely, a család és a mesterségek tudnivalóival találkozunk, a Gombdomb pedig az időt, az időjárást és az élettelen anyagokat mutatja be. Közel 200 játékos feladat megoldását kell elvégeznie a kisiskolásnak ahhoz, hogy teljesen végigpörgesse a CD-t, miközben elsajátítja az egeres képvontatást, a billentyűzetről történő beírást és az egér használatának általános szabályait. Zizi, a mesélőt vagy inkább tanító nénit alakító főhős minden jó válaszért gyöngyöket fűz egy képzeletbeli zsinórra, alul pedig a gyerekek legnagyobb örömére számokkal is megmutatja, hogy hány gyöngyöt sikerült összegyűjteni. A megfelelő pontszám elérése után egy kinyomtatható oklevél a jutalom.

Asterix, az angoltanár 1. és 2. (kiadja a Kossuth Könyvkiadó) A gyerekeknek szánt, angol származású nyelvoktató CD. Mi szögezheti le a számítógép elé a gyerekeket? Természetesen a mese, és ők most éppen ezt kapják. A bemutatkozásnál a történet szereplőinek képét láthatjuk, rájuk kattintva kezdődik a lecke, kimondják saját nevüket (itt találkozhatunk először Asterixszel, a gall harcossal és barátjával, Obelixszel), s már túl is vagyunk az első idegen szavak megértésén Maga a történet egy többszintű interaktív, hangos képregény, amelynél magunk választhatjuk meg, melyik fejezetben kívánunk elmélyedni, továbbá, hogy hallás után vagy olvasva akarunk-e tanulni. Az első lemezen a képregény 22 fejezetét, a másodikon további 15 részt találunk. Éppen annyira interaktív a program, amennyire kell: a képenként változó történet szövegét hangosan mondja el egy angol narrátor, és mi választhatunk, hogy el akarjuk-e olvasni a sztori szövegét. Csaknem egyórányi hanganyagot, a képregény 37 fejezetében több mint 400 színes rajzot és a teljes szöveg magyar fordítását találjuk az Asterix sorozat két lemezén, a nyelvtan elsajátítását pedig tanári jegyzetek segítik. A leírás szerint, amennyiben mindegyik lehetőséggel élünk, lemezenként több mint 5 órányi szórakoztató tanulnivalót kapunk, és összesen több mint 1500 szótári egységet sulykoltathatunk be a CD segítségével.

A nyelvoktató CD-k között ki kell emelni a Picdic képes szótárakat, melyek több mint 80 témakörben több ezer szót mutatnak be, leírva és kimondva azokat.

A nagy Brehm (kiadja a Kossuth Könyvkiadó) 2500 eredeti képet, 42 videó és 37 hangfelvételt tartalmaz. Mind a 18 kötetben működik a keresőfunkció, az állatok rendszerezett besorolását és a keresett szó előfordulását két külön ablak mutatja.

Az “Anyanyelvi könyvespolc” (kiadója a szegedi Scripum Kft) hatalmas anyagot ölel fel, hiszen az Akadémiai Kiadó kézikönyvei közül: A magyar helyesírás szabályainak 11. kiadása, a Helyesírási kéziszótár, az Idegen szavak és kifejezések kéziszótára, valamint a képes diákszótár tartalma mind szerepel az adatbázisban.

A Révai Nagy Lexikon több mint 16 és fél millió szót tartalmaz hasznos információkkal.

A számítógépes hálózat olyan elosztott rendszer, amelyben független számítógépek és számítógéprendszerek egymással információkat, adatokat cserélhetnek, és erőforrásaikat megosztva használhatják. Az információcserét adatátviteli eljárások rendszere vezérli, amit protokollnak nevezünk. A protokoll az adatátviteli hálózatokban a kommunikáció kezdeményezéséhez és fenntartásához szükséges, szigorúan kötött szabályok rendszere.

A hálózatokat többféle szempontok szerint csoportosíthatjuk, mint pl.: méretük szerint, a kapcsolat létrehozása szerint, az adatátviteli jel jellege szerint, az átviteli közeg szerint.

A hálózatok méretük szerinti csoportosítása:

• LAN (Local Area Network), azaz helyi hálózat. Egy helyiségen, vagy egy épületen belül kiépített hálózat. Ilyen egy iskolai hálózat is. Ebben az alfejezetben is ezzel foglalkozunk.
• MAN (Metropolitan Area Network), azaz városi hálózat. Mint neve is mutatja, többnyire több intézmény LAN-jait, vagy felhasználóit köti össze. Ezt az összeköttetést telefonhálózaton keresztül is meg lehet valósítani.
• WAN (Wide Area Network), azaz nagy kiterjedésű hálózat. Jellemzője, hogy földrajzi mértékű térségeket hálóz be. Postai vonalakon keresztül az összeköttetés lehet földi, vagy műholdas, analóg, vagy digitális. Itt bekapcsolódnak a műholdak is az adatátvitelbe. Ilyen hálózat az Internet is.

A kapcsolat létrehozása szerint:

• Vonalkapcsolt hálózat: közvetlen fizikai összeköttetést létesít a felek között egy különálló adatátviteli csatornán - rögzített adatátviteli sebességgel és rögzített késleltetéssel. A kapcsolat felépítésére időre van szükség.
• Csomagkapcsolt hálózat: ennek az a lényege, hogy az összeköttetést nem egy meghatározott adatátviteli csatornán valósítja meg, hanem a csomagkapcsoló központokon keresztül, mindig az éppen szabad adatátviteli csatornán. A hálózatban a különböző csatornáknak különböző adatátviteli sebességük lehet, a felhasználók ezt nem érzékelik. A hálózat által éppen kiválasztott csatornától és útvonaltól függ az átviteli késleltetés értéke.
• Sugárzó/adatkibocsátó rendszerek. Jellemzőjük, hogy az információt egy adó küldi, sugározza ki a rendszerbe. Az a rendszeren belül mindenkihez eljut, de csak a címzett tudja felhasználni, venni. Ezen az elven működnek a rádiós és a műholdas rendszerek, illetve a LAN-ok nagyobb hányada.
• Pont-pont kapcsolatú hálózatok: kettő, vagy néhány felhasználó által kizárólagosan használt fix összeköttetés.

Az adatátviteli jel jellege szerint:

• Analóg hálózatok, amelyek analóg jelekkel dolgoznak; igen kis sebességgel.
• Digitális hálózatok, amelyek nagy sebességű, kis torzítású kapcsolatot tesznek lehetővé. A számítógépes hálózatok ilyen típusúak.

Az átviteli közeg szerint:

• Sodrott érpár; mint például a hagyományos telefonvonal.
• Koaxális kábel; hasonló, mint a kábeltévé technika.
• Fénykábel. A legkorszerűbb, -gyorsabb adatátvitelt teszi lehetővé.
• Atmoszférikus vezeték nélküli átvitel. Kapcsolat hozható létre infravörös fény segítségével, továbbá az éteren keresztül rádiófrekvenciás jelekkel, de a lézersugaras és mikrohullámú összeköttetés is megvalósítható.

A hálózatok logikai elrendezését hálózattopológiának nevezik. A következő típusok ismeretesek:

• Sín, vagy busz topológia. Az állomások egy vezetékszegmensre (sín) csatlakoznak. A szegmens hossza meghatározott, függ a vezeték tulajdonságaitól. Mindkét végén ohmikus lezárók találhatók.
• Csillag (star) topológia. Az állomások a csillagponthoz sugarasan kapcsolódnak. Több csillagpont alakítható ki, amelyek egymással összeköthetők.
• Gyűrű (ring) topológia. Az ilyen típusú hálózatba kapcsolt gépek közül egy mindig a szomszédos elemmel van összekötve. A hálózat körbejárható, nincs végállomás.
• Vezérlőjeles gyűrű (token ring) topológia. Ebben a rendszerben egy hurkolt kábelközponton át történik a gépek összekötése. A vezérlőjel állandóan körbe jár a hálózatban, és az az állomás kap engedélyt a kommunikáció kezdeményezésére, amelyik kapujában ott tartózkodik a vezérlőjel.

Hazánkban a számítógépes hálózatok közül az egyik legismertebb a NOVELL cég által forgalmazott NetWare. A NetWare hálózatok alapelve, hogy a saját operációs rendszer felügyelete alatt működő gépek, mint munkaállomások kapcsolódnak egy vagy több központi - szerver (kiszolgáló) - géphez, melyeknek erőforrásai (háttértárolók, nyomtatók) közösen használják. Megkülönböztetünk dedikált és nem dedikált szervereket attól függően, hogy a gép felhasználható-e felhasználói gépként is, vagy sem. Általában a dedikált szervert érdemes használni, amikor a szerver nem használható felhasználói gépként, mert így a működése gyorsabb.

Fájl-szerver. A fájl-szerver általában egy számítógép, amely a nagy kapacitású winchestert kezeli. A megosztás megvalósítható könyvtár, fájl és lemezek alapján. Könyvtár alapján való megosztás esetén a felhasználó egy adott könyvtárhoz, fájl alapján történő megosztás esetén csak meghatározott fájlokhoz férhet hozzá.

Nyomtató-szerver. A printerszerver a hálózat valamennyi állomása számára lehetővé teszi, hogy egy nyomtatót használjon. Ez olyan drága eszköznél fontos, mint például a lézernyomtató, vagy egy nagyon gyors mátrixnyomtató. Így a munkaállomáson úgy használhatjuk a nyomtatót, mintha az közvetlenül a mi gépünkhöz lenne kötve. A szolgáltatáshoz az is hozzátartozik, hogy a nyomtatóra még akkor is kiküldhetünk adatokat, amikor az éppen más munkaállomás anyagát nyomtatja.

Összekapcsolhatóság. Az összekapcsolhatóság fogalma a lokális hálózatban a hálózat valamely munkaállomásának egy a hálózaton kívüli számítógéppel létesített kapcsolatát jelenti, valamint egy, vagy több hálózattal történő kapcsolatot. Az egymással kapcsolódó hálózatok lehetnek azonos, vagy különböző típusúak. Az összekapcsolódás megvalósítható közvetlen, vagy távolsági úton is.

Hálózati névszolgáltatás. A hálózatba bekapcsolódó felhasználókat és a megosztott erőforrásokat a hálózati névszolgáltatás egy-egy névvel látja el, melyek alapján a felhasználók és az alkalmazói programok hivatkoznak rájuk. A hálózati névszolgáltatás leveszi a szolgálatkérés megvalósításához szükséges helyes címzés gondját a felhasználó, vagy a program válláról.

Elektronikus posta. Egyes hálózati operációs rendszerek a felhasználók egyszerű kommunikálását az elektronikus postával teszik lehetővé. Ennek a szolgáltatásnak a segítségével a felhasználó üzeneteket adhat fel, illetve fogadhat.

A hálózat kiépítésének az volt a célja, hogy a DOS alatt működő gépeken dolgozó felhasználók (userek) saját gépüket és a szerver(eke)t is tudják használni. Így mind a DOS parancsait, mind a NetWare nyújtotta lehetőségeket is képesek használni.

A kapcsolatfelvétel több lépésben történik, feltételezve a konkrét fizikai kapcsolat meglétét, valamint a gépek bekapcsolt állapotát.

Az első lépés az IPX.COM program lefuttatása. Ennek hatására a gépben lévő BIOS lehetőségek hálózati elemekkel egészülnek ki, a NetWare elérhető lesz.

A második lépés a NETx.COM lefuttatásával valósul meg. Az “x” a felhasználó gépén alkalmazott DOS verziót jelenti. Például: NET5.COM. Ez a COMMAND.COM mellé beépülő parancsfeldolgozó lesz, mely egy parancs kiadása után eldönti, hogy azt a DOS, vagy a NetWare hajtsa végre. Ez a két program a gép memóriájába kerül, s ott kb 60 KByte helyet foglal el.

Utána már láthatjuk a szerverben lévő winchester egyik alkönyvtárát, melyre átlépünk; ez általában az F: meghajtó, és a LOGIN paranccsal beléphetünk a hálózati rendszerbe. Itt meg kell adnunk, hogy milyen felhasználói névvel (user name) és melyik szerverre szeretnénk bejelentkezni.

A LOGOUT paranccsal kijelentkezhetünk a hálózatból.

A LOGIN parancsnál a belépést a felhasználói név megadásával tettük meg. A többféle felhasználói osztály, s jellemzőinek a felsorolása következik:

SUPERVISOR, azaz rendszergazda. A hálózat felügyelője. Feladata a rendszer működtetése, az esetleg fellépő hibák kijavítása. Ő hozhat létre és törölhet felhasználókat, határozhatja meg a hálózati jogokat. Egy hálózatban egy vagy két supervisori jogokkal rendelkező felhasználó van.

OPERATOR, azaz a rendszer működtetője. Több operátor is lehet egy NetWare hálózatban. Feladata általában a rendszer egy speciális elemének működtetése.

USER, azaz a felhasználó. Ebbe a csoportba tartoznak azok, akik a hálózat szolgáltatásait igénybe veszik. A felhasználók jogait úgy állapítja meg a supervisor, hogy a szükséges információkhoz a user hozzáférjen, módosíthassa azokat, de más felhasználó munkáját nem zavarhatja. A felhasználó bizonyos hálózati parancsokat használhat.

USERGROUP, azaz felhasználói csoport. Akkor definiál ilyen csoportot a supervisor, ha több azonos jogokkal rendelkező felhasználó van a hálózatban, melyek általában ugyanazokat a programokat alkalmazzák. Ilyenkor munkájának megkönnyítésére a supervisor ezeket a felhasználókat egyszerre kezeli. A mi esetünkben ilyen például egy osztály, fakultációs csoport stb.

PRINTER SZERVER OPERATOR, melyre azért van szükség, mert a hálózatban definiálhatók úgynevezett printer szerverek, melyek egy számítógépből és a hozzákapcsolt különböző nyomtató(k)ból áll(nak). A printer szerver operátornak ezen számítógép kezeléséhez van joga, és egyben ez a feladata is. Munkája a különböző hálózati nyomtatásigények végrehajtásából, azok sorrendjének és formájának beállításából áll.

WORKGROUP MANAGER. Egy felhasználói csoportból készített munkacsoporton supervisori jogokat gyakorolhat.

A rendszer működtetésének biztonsága érdekében a NetWare hálózatot többszörös védelemmel látták el. A védelmi rendszer alapja a felhasználói jogok szabályozása. Ezek a következők:

• A hálózatba történő bejelentkezési szabályok. Megadható, hogy az adott időpillanatban az adott felhasználó bejelentkezhet-e vagy sem, vagy egy felhasználó hány helyről jelentkezhet be egyszerre. Számlázási rendszerrel mérhető az adott user gépideje.
• Jelszavak használata. Minden usernek lehet jelszava, - password - aminek meghatározott időnkénti cseréje kérhető. Ha a felhasználó rossz jelszót gépel be, akkor a rendszer egy időre lehetetlenné teszi a bejelentkezést, megakadályozva ezzel a jelszó megfejtését.
• Különböző könyvtárakra vonatkozó kezelői jogok használata (trustee rights). Minden userhez, illetve felhasználói csoporthoz hozzárendelhetők a rendszerben lévő bármely könyvtárra vonatkozó kezelői jogok. Ezek azt szabályozzák, hogy a felhasználó az adott könyvtárban található fájlokkal milyen műveleteket végezhet, azaz olvashatja, írhatja, megnyithatja, létrehozhatja, törölheti stb. azokat.
• Különböző könyvtárakra vonatkozó elérési jogok (directory rights). Ezek ugyanazt jelentik, mint az előzőek, azzal a különbséggel, hogy a felhasználótól függetlenül, egy adott könyvtárra vonatkozóan állíthatja be a supervisor.
• A kezelői és a könyvtári jogok eredőjeként kapott effektív jogok használata (effective rights). Az ilyen jogok pontosan ugyanazok, mint az előző kettő.
• A különböző felhasználók és felhasználói csoportok között létrehozható védelmi egyenlőségek (security equivalences). A felhasználóknak és csoportjaiknak biztosíthatjuk más felhasználók és csoportjaik összes jogát.
• Fájlokhoz való hozzáféréseket szabályozó fájl-attribútumok. Minden fájlhoz hozzárendelhető egy attribútum byte, melynek egyes bitjei a fájl különböző kezelését szabályozzák. Ezt határozza meg a supervisor.

Az Internet, kisebb hálózatokból felépülő, világméretű számítógépes hálózat. Ezt jelenti a neve is: inter ? között; net ? a netware, azaz hálózat rövidítése.

A hozzá csatlakozóknak sokrétű felhasználási lehetőségeket, szolgáltatásokat nyújt. Használhatjuk levélküldésre, kollégákkal való beszélgetésre, más számítógépekben tárolt fájlok és szoftverek másolására, és a világon szabadon hozzáférhető adatbázisokban, információforrásokban való kutatásra is. Egy helyen a gép előtt ülve a különböző helyszínekkel kapcsolatot teremtve virtuális utazásokat tehetünk a világ minden tájára.

Az Internet elődje, mint amerikai katonai információs hálózat került egy közbülső lépcsővel a civil szférához és így 1990 óta a hálózathoz mindenki csatlakozhatott. Ekkortól hívják Internetnek amely, nincs szigorú szabályok közé szorítva, bár a magatartási kódex néven ismert ajánlásrendszert azért létrehozták.

Az Internethez csatlakozó számítógépeket hostoknak mondják. Az Internetbe kötött hálózatokat akár lokálisak, akár kiterjedtek helynek nevezik. Egyes helyeknek, például a kormányzati és egyetemi hálózatoknak közvetlen kapcsolatuk van az Internethez. Ez állandó kapcsolat esetén a helyek folyamatosan összeköttetésben állnak az Internettel.

• Dial-in csatlakozás. Ez azt jelenti, hogy közvetlen kapcsolat létesül az Internettel. Egy modemen, (olyan adapter amely az analóg telefonvonal és a digitális számítógép közötti kapcsolatot lehetővé teszi) vagy a korszerűbb ISDN adapteren (nagy sávszélességű digitális telefon vonal) keresztül felhívjuk a kapcsolatot adó társaságot és használjuk a kapcsolatukat amelyek az alábbiak lehetnek.
• Dial-up vagy terminálcsatlakozás. Ilyen típusú kapcsolatról akkor beszélünk, ha olyan szolgáltatóval állunk összeköttetésben, aki nincs közvetlen kapcsolatban az Internettel, hanem a hálózata egy átjárónak nevezett számítógépes rendszeren át csatlakozik az Internethez.
• Mail-only (csak levelezésre alkalmas) csatlakozás. Olyan összeköttetés, amelyet csak email levelezésre lehet használni. Az adatok az Interneten protokollok, vagyis átviteli eljárások a révén utaznak. Ez az adatok kisebb egységekre adatcsomagokra való felbontásának vagy kisebb adagonkénti elektronikai kódokba, borítékokba zárásának módszere, mely révén biztonságosan eljuthatnak rendeltetési helyükre.

• Az Email az elektronikus posta kifejezés rövidítése, az Interneten való üzenetközvetítés módszere. Sokan használják, mert viszonylag olcsón és gyorsan lehet rajta levelet küldeni. Emailen grafikát, hangot, sőt videót is lehet továbbítani a MIME (Multi-purpose Internet Mail Extensions) segítségével. Az Internethez csatlakozók kapnak egy levelezési címet és erről küldhetnek-fogadhatnak üzenetet. A cím a felhasználói személyre utaló névből, az ezt követő szimbólumból @ (jelentése: -ban, -ben) és egy címből áll. A cím általában az országra és a körzetre vagy alkörzetre (a címzett tartózkodási helyére) utal. A jelsor kiegészülhet egy néhány betűs, a hely típusára jellemző kóddal, a co vagy com kereskedelmi, az edu vagy ac oktatási, egyetemi, a gov kormányzati helyet, az org társadalmi szervezetet fedő rövidítés. Az email fejrésze információkat sorol fel arról, hogy milyen úton jutott el az üzenet a címzetthez és ha nem jut célba, akkor visszakerül a feladóhoz, s a feladó a fejrészből kiolvashatja, mi nincs rendben. Az on-line telefonkönyv email levelezési címeket tartalmazó számítógépes lista.
• Az Internetet sokan kapcsolattartásra használják hasonló érdeklődésűekkel, vagy meghatározott témákról tájékozódjanak a vitakörökben, vagy a szakkörökben. Az ilyen jellegű tevékenység fő fóruma az Usenet, (hálózati hírek) melyben különböző szakterületeket tartalmazó hírcsoport bőséggel van. A usenetre mehetünk el, hogy a a kívánt hírcsoport nevét begépeljük a számítógépünkbe. A hírcsoportok tárgyuk, témakörük vagy témájuk szerint kapják az elnevezésüket. A csoportok között szerepel comp (számítástechnikai) sci (tudományos), soc (társadalmi), rec (a kikapcsolódást szolgáló), és alt (alternatív) csoport. A hírcsoportokba üzeneteket írhatunk feladhatjuk és megismerkedhetünk a többiek a képernyőre íródó válaszaival, hozzászólásaival.

• A World Wide Web (WWW) vagy Web magyarul világháló az Internet egyik szolgáltatása, segítségével hozzáférhetővé válnak a világ bármelyik információs adatbázisa. A Web oldalak mint a Web információs dokumentumai kereszthivatkozásos rendszerrel kapcsolódnak egymáshoz, vagyis ha egy kiemelt szóra kattintunk az egérrel, akkor a Web olyan oldalra lapoz, amelyen az adott témáról részletesebben is olvashatunk. Ezt a lehetőséget a Web a tallózónak nevezett programok kínálják. Az egyre nagyobb méretű információs adatbázisban a kívánt információ gyors hozzájutásához sokféle web-es kereső készült. A legismertebbek talán az AltaVista, a Yahoo, a Lycos és a Infoseek Guide.
• Az ftp (fájl transfer protocol) olyan rendszer, amelyet az Internetben fájloknak más gépekről a sajátunkra való átmásolására használhatunk. Az ftp hely olyan hely, ahol lemásolható fájlokat tárolnak. A letöltéshez sokszor engedélyre, hozzáférési jogosultságra van szükség, de sok anonim ftp hely is van, ahonnan bárki szabadon hozzájuthat a kívánt fájlokhoz.

Egyre többen, egyre többször és több helyen hívják fel az Internet veszélyeire a figyelmet. Azt mondják - ami egyébként igaz is - hogy megtalálhatók bombák összeállításának receptjei, a szex és a pornó különböző szintjei, különböző erőszakos felhívások, kiáltványok.

Ha régebben valaki szélsőséges nézeteket vallott, számolnia kellett az elszigeteltséggel, nehezen találhatta meg a magához hasonlókat. Az Internet segítségével összegyűlhetnek, hisz az elektronikus posta kiterjedt az egész világra. Hirdetményeik benne vannak a rendszerben, és bárhol lehívhatók.

Nemrég az FBI igazgatója tájékoztatta az államok szenátusának jogi bizottságát azokról a kódolt beszélgetésekről az Interneten, amelyeket lehetetlen megfejteni, hacsak sürgősen nem szabályozzák ezt a kérdést.

Sokak szerint az a tény, hogy különböző szélsőséges szervezetek egyre gyakrabban veszik igénybe az elektronikus távközlést, csupán az új technológia népszerűségének általános növekedését tükrözi. Akárcsak bármilyen más használati cikk, ez is felhasználható jóra, rosszra, vagy éppen banális dolgokra is. Egyébként az erőszakszervezetek felhasználnak minden elérhető eszközt a kommunikációra, a röpiratoktól a rövidhullámú rádión át az Internetig. “Én nem kérdezném, hogy vajon a terroristák használják-e a hálózatunkat, csakúgy, ahogy azt sem kérdezném, hogy van-e telefonjuk, leveleznek-e postán, vagy netán füstjeleket adnak-e le” - mondja Andrew Icantor, az Internet World magazintól.

A technológia hívei arra is hivatkoznak, hogy a számítógépes rendszerek előnyei sokkal nagyobbak annál, hogysem indokolt lehetne bármiféle fokozott szabályozás. És a demokrácia védelmében hozzáteszik: “A tény, hogy emberek beteges célokra is használják is használják az Internetet, nem szolgálhat ürügyül a szólásszabadság korlátozására.”

Még egy veszélyt meg kell említenünk^* , igaz ez más jellegű. Ez pedig az, hogy egyre szaporodnak a “forgalmi dugók” és szolgáltatáskimaradások az Interneten. A felhasználók számára ez több órás várakozásokban s így óriási telefonszámlákban nyilvánul meg.

Vannak akik a teljes összeomlástól tartanak. Az Internet hatalmasra duzzadásának oka a World Wide Web népszerűségének hihetetlen növekedése volt.

Hogy ez a fejlődés milyen mértékű, nézzünk meg egy-két adatot és egy érdekes grafikont!

Egy, a Web fejlődését 1993 óta nyomon követő kutató szerint két évvel ezelőtt nagyjából ezer Web-hely létezett. Ma naponta születik ennyi! 25-35 millió ember használja az Internetet, és számuk 1998-ban alighanem eléri a százmilliót.

Egy távközlési óriáscég, az MCI Internet-részlegének igazgatója szerint a cég gerinchálózatán a forgalom 1995 tele és 1996 tavasza között harmincszorosára nőtt. Ez azt jelenti, hogy minden hónapban kilencmillió nagyenciklopédiának megfelelő - 218 terabájtnyi - adat áramlik át!

Becslések szerint 1999-ben közel kétszáz millióan használják majd az Internetet - tehát mintegy ötször annyian, mint 1995-ben, amikor számuk nagyjából negyven millióra rúgott. A Webet használók tábora ugyanezen idő alatt várhatóan a tizenötszörösére nő.